Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szakács Imre a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke

Megalakult hétfőn a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés, a testület elnökévé a fideszes Szakács Imrét választották. A 41 tagú közgyűlésben az MSZP 17, a Fidesz-FKgP 16, a Magyar Demokrata Fórum 6, a Győr-Moson-Sopron Megyéért Egyesület 2 mandátumot szerzett. A közgyűlés elnöki tisztségére az MSZP Hordós Istvánt, a jobboldal Szakács Imrét ajánlotta.


Dátum: 2002-11-04 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:41.521035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közgyűlés új elnöke Szakács Imre lett, aki 1994 és 1998 között a megyei önkormányzat alelnökeként tevékenykedett, az előző kormányzati ciklusban pedig az Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkári tisztét töltötte be. A testület a korábbi három helyett négy alelnököt választott.

Alelnök lett az előző ciklusban elnöki tisztet betöltött fideszes Ivanics Ferenc, továbbá a fideszes Firtl Mátyás és az MDF-es Szabó Miklós. Ők főállásban töltik be pozíciójukat. Az MDF-es Medgyasszay László társadalmi megbízatású alelnök lett.

Szakács Imre az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: a régiós szervezetekkel együttműködő megyerendszernek továbbra is fontos szerepet tulajdonít. Ugyanakkor kihívásnak tekinti azokat a változásokat, amelyek a megye szerepkörében minden bizonnyal bekövetkeznek az EU-csatlakozás nyomán.

Az új elnök kiemelt feladatnak tekinti a fogyatékos ellátás korszerűsítését, a szellemi és fizikai sérült emberek számára a kényelmesebb életfeltételek és magasabb szintű ellátás biztosítását.

- A megyei önkormányzat tevékenységében konszenzusra törekszem az ellenzékkel - mondta Szakács Imre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek