Olmert visszautasította az EU kritikáját
Visszautasította az izraeli hadseregnek a Gázai övezetben indított offenzívájával kapcsolatos európai uniós kritikákat hétfőn jeruzsálemi nemzetközi sajtókonferenciáján Ehud Olmert izraeli kormányfő.
Dátum: 2006-07-10 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:23.035413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Olmert szerint az Európai Uniónak (EU) inkább az Izrael elleni palesztin rakétatámadásokat kellene elítélnie. "Egy bizonyos pont után Izraelnek nem volt más választása, mint tenni néhány lépést ennek megállítására" - szögezte le.
Az EU pénteken azzal vádolta Izraelt, hogy aránytalanul alkalmaz erőt a Gázai övezetbeli palesztinok ellen és súlyosbítja a humanitárius válságot.
Az izraeli miniszterelnök megerősítette, hogy a június 28-án, három nappal Gilád Salit izraeli tizedes elrablása után indított offenzívának, amelynek célja a katona kiszabadítása mellett az Izrael elleni rakétatámadások megfékezése, "nincs meghatározott menetrendje", továbbá azt is, hogy nem hajlandó tárgyalni palesztin foglyok szabadon bocsátásáról az izraeli katonaért cserébe. "A fogolycsere egy olyan véres terrorista szervezettel, mint a Hamász, nagy hiba lenne, amely nagy károkat okozna Izrael állam jövőjére nézve" - mondta Olmert. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Izraelnek nem áll szándékában megdönteni a Hamász vezette palesztin kormányt annak ellenére, hogy több tucat Hamász-vezetőt letartóztattak. Elmondása szerint a fogságban lévő Hamász-tagokat azzal gyanúsítják, hogy Izrael elleni támadásokban vettek részt.
"Izrael tíz hónappal ezelőtt teljesen kivonult a Gázai övezetből. Nincsenek megszálló erők Gázában tavaly augusztus óta. És azóta nem volt egy nap nyugta az országunk déli részén élő lakosságnak" - emlékeztetett Olmert.
Az izraeli kormányfő ennek ellenére hangsúlyozta: a jelenlegi összecsapások nem fogják megakadályozni egy palesztin állam létrehozását Izrael mellett és eltökélt szándéka véghezvinni tervezett kivonulását Ciszjordániából. Célja, mint mondta, "elválasztani egymástól biztos határokkal palesztinokat és izraelieket, hogy a két állam, a két nép békésen élhessen egymás mellett, de ha a terrorszervezetek az erőszakos konfrontációt akarják, annak mind az izraeliek, mind a palesztinok viselni fogják a következményeit."
Olmert a sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy a nemzetek közösségének meg kell akadályoznia Irán urándúsítási törekvéseit. Az izraeli kormányfő szerint ezek azért veszélyesek, mert Teherán minden erővel nukleáris fegyverek birtoklására tör, ráadásul vezetői antiszemiták.
MTI - fidesz.hu