Sólyom László részvéttávirata Vlagyimir Putyinnak
Sólyom László köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét hétfőn Vlagyimir Putyinnak, az Orosz Föderáció elnökének az irkutszki repülőgép-katasztrófa miatt.
Dátum: 2006-07-10 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:23.344111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Megdöbbenéssel értesültem a vasárnap Irkutszk repülőterén bekövetkezett súlyos repülőgép-balesetről, mely több mint 120 ember életét követelte" - áll a köztársasági elnök részvéttáviratában, amelyet az MTI-hez is eljuttattak.
"A magyar nép és a magam nevében ezúton fejezem ki őszinte részvétemet. Kérem Elnök úr, tolmácsolja Magyarország mély együttérzését az áldozatok és a sérültek hozzátartozóinak" - írta Sólyom László.
A Szibir légitársaság Moszkvából Irkutszkba tartó A-310-es gépe vasárnap leszállás közben kicsúszott a leszállópályáról, egy épületnek ütközött és kigyulladt. A halálos áldozatok pontos száma továbbra sem ismert, de hétfő reggelig 122 holttestet találtak meg, tizenkét embert továbbra is kerestek. A balesetet hetvenen élték túl, vasárnap este ötvenöt személyt, köztük igen sok gyereket, ápoltak kórházban égési sérülésekkel, törésekkel, illetve füstmérgezéssel, tizenketten sértetlenül távoztak a katasztrófa helyszínéről.
MTI - fidesz.hu