A védelem záróbeszédével folytatódott a per
Szaddám Huszein és fő vádlott-társai távollétében, a védelem záróbeszédével folytatódott hétfőn a volt iraki diktátor és rendszerének hét további magas rangú tisztségviselője ellen folyó bagdadi per.
Dátum: 2006-07-10 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:24.249115, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A védőügyvédeknek egy része is hiányzott. A tárgyalás kezdetén csak Ali Daji Ali, az egyik alacsonyabb rendű vádlott volt jelen.
A tavaly októberben kezdődött büntetőperben egy síita falu 148 lakosával szemben elkövetett 1982-es vérontás és több száz további falusi megkínzása miatt vonják felelősségre a vádlottakat.
Rauf Rasid Abder-Rahman bíró elmondta, hogy az ügyvédek vezetője, Halíl ad-Dulaimi levelet küldött a bíróságnak, és ebben megismétli korábbi követeléseiket. A bíró szerint ezek között vannak olyanok amelyek "nem tartoznak a bíróság hatáskörébe", míg mások "törvényellenesek".
A bíró kifejezte sajnálkozását Hamísz al-Ubaidi ügyvéd június 21-i meggyilkolása miatt, és részvétét nyilvánította az ügyvéd családjának.
Az ügyvédek csoportja előzőleg Ammánból közölte, hogy követeléseik nem teljesítése miatti tiltakozásul nem vesznek részt a hétfői tárgyaláson. Egyikük, Eszám Gazzávi mindenestre hozzátette, hogy "bojkottjuk nem tart sokáig".
A ügyvédek Ubaidi megölése után követelték, hogy a bíróság függessze fel a pert, és indítson nemzetközi vizsgálatot az ügyvéd és a már korábban megölt két másik védő meggyilkolása ügyében.
A főügyész két nappal az Ubaidi meggyilkolása előtti legutóbbi tárgyaláson három vádlottra halálbüntetés kiszabását kérte záróbeszédében. Magáról Szaddám Huszeinről, féltestvéréről és hírszerzőfőnökéről, Barzán at-Tikrítiről, valamint Taha Jaszin Ramadánról, Irak 1991 és 2003 közti alelnökéről van szó.
MTI - fidesz.hu