Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét beszéltek a Magyar Szocialista Párt telefonján

Újabb telefonszámlákat kapott a tatabányai Ivádi Sándorné a Pannon GSM Távközlési Zrt.-től. A hölgy elmondta, alig várja, hogy kiderüljön, kinek "köszönheti" a hónapok óta tartó meghurcoltatást. Egy biztos, a számlákból megállapítható, hogy a telefonokat a budapesti MSZP vásárolta.


Dátum: 2006-07-10 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:24.542810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Polgári peres eljárásban vesz elégtételt az őt érő sérelmekért a tatabányai Ivádi Sándorné, ha fény derül arra, ki használta fel a nevét a számára ismeretlen négy mobiltelefon-szerződés megkötéséhez. - Elegem van, elfogyott a türelmem, június második felében ismét kaptam két telefonszámlát a Pannon GSM Zrt.-től s egy csekket, hogy fizessek be több mint ezer forintot - fakadt ki Ivádi Sándorné, aki azt is leszögezte, ha a nyomozás lezárul, s kiderül, ki miatt keveredett bele ebbe az ügybe, akkor fel fogja jelenteni a "jóakaróját".

Bár a hölgy szeretné, ha minél hamarabb pont kerülne a történet végére, a nyomozás akár hónapokat is igénybe vehet. - Az eljárás még tart, az első határidő július 29-én jár le. Ha a rendőrség úgy gondolja, akkor az ügyészségtől határidő-módosítást kérhet, és a nyomozás két hónappal meghosszabbítható - tájékoztatta lapunkat a BRFK kommunikációs osztálya.

Ismeretes: büntetőfeljelentést tett a tatabányai rendőrkapitányságon Ivádi Sándorné, miután négy, számára ismeretlen telefonszámmal kapcsolatban több alkalommal számlákat és velük együtt postai csekkeket kapott a Pannon GSM Távközlési Zrt.-től. A számlákból megállapítható, hogy a vevő az MSZP budapesti, XXII. kerületi szervezete, míg a papírok tanúsága szerint ő maga a számlafizető. A telefonszámokat használók közül, akiket a hölgy annak idején felhívott, többen állították, hogy a kártyát MSZP-s rendezvényen kapták. Ivádiné, aki az ügy hatására több mint két hónapig idegkimerülés miatt betegállományban volt, eddig összesen csaknem 300 ezer forint értékű számlákat kapott.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek