Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi elismerés az Orbán-kormány sajtópolitikájának

A Tudósítók Határok Nélkül (Reporters sans Frontières, RSF) nevű francia újságíró-szervezet idén először rangsorolta a különböző államokat a sajtószabadság érvényesülése szerint. A polgári kormány alatti Magyarország rendkívül előkelő besorolást kapott: 24. helyezettként magunk mögé utasítottuk Ausztriát, Spanyolországot és Olaszországot is.


Dátum: 2002-11-04 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5483
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:42.125069, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 139 országra kiterjedő vizsgálat nyomán közre adott lista legfőbb tanulsága, hogy a sajtószabadság terén a gazdag és szegény országok distinkciója nem érvényesül automatikusan. A szervezet honlapján (www.rsf.fr) közzétett értékelés szerint kimondottan jól vizsgázott sajtószabadságból például Costa Rica (15.), míg az Egyesült Államok (17.) a dél-amerikai ország mögé kényszerült. Az USA rossz bizonyítványának fő oka, hogy számos újságírót tartóztatnak le és vetnek börtönbe amiatt, mert nem kívánják forrásaikat felfedni. Különösen múlt év szeptember 11. óta vannak nehéz helyzetben az észak-amerikai újságírók, amióta különös szigorral járnak el a hatóságok a hivatalok biztonsági rendszabályait áthágók ellen.

A lista élén - holtversenyben - nagy sajtókultúrával rendelkező észak-európai országok végeztek: Finnország, Izland, Norvégia és Hollandia.

Magyarországot - a polgári kormány médiapolitikáját elismerve - az újságíró-szervezet az előkelő 24. helyre sorolta. Hazánk ezzel olyan országokat előz meg, mint Ausztria (26.), Spanyolország (29-30.), Lengyelország (29-30.), Olaszország (40.) és Csehország (41.).

A legjobban szereplő Európán kívüli ország Kanada (5.), a leggyengébb eredménnyel az öreg kontinensen Oroszország "dicsekedhet" (121.).

A lista utolsó négy helyezettje ázsiai ország: Türkménisztán (136.), Burma (137.), Kína (138) és Észak-Korea (138.)a sereghajtók.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek