Eltörlik a vizitdíjat
A kormányprogram alapelveiről és az államtitkári posztok elosztásáról állapodott meg hétfőn Pozsonyban a koalíciós pártok háromtagú testülete, a Robert Fico, Ján Slota és Vladimír Meciar alkotta koalíciós tanács, amely jelezte, a lehető legrövidebb időn belül, várhatóan január elsejétől megszüntetik a vizitdíjat Szlovákiában.
Dátum: 2006-07-10 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:26.062959, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az új államtitkárok neveit és a posztok tárcák közti elosztásának adatait nem közölték, csupán azt jelentették be, hogy Robert Fico szociáldemokrata pártja, a Smer tizenhárom, a szélsőséges Ján Slota nevével jegyzett SNS hét, a Vladimír Meciar vezette Néppárt - HZDS hat államtitkári posztot kap.
A miniszteri posztok elosztása már a kormány kinevezése óta ismert. A Smer tizenegy, a Smer három, Meciar pártja pedig két tárcát vezet. A tárcavezetők a napokban már elfoglalták a bársonyszékeket.
A koalíciós pártok hétfői megállapodása szerint július végéig ismertté válik az új kormány programja, amelyről elvi megállapodások már vannak, a részleteken pedig már kedden dolgozni kezdenek a három kormánypárt szakértői. A kormányprogramról a tervek szerint augusztus 3-án szavaz majd a törvényhozás.
A partnerek azt már egyértelműen jelezték, hogy "minden tétovázás nélkül, a lehető legkorábbi hatállyal megszüntetik az egészségügyben alkalmazott vizitdíjat, mert a kormány programjának vezérfonala a szociális szolidaritás elveit követi.
Robert Fico azt mondta: megmarad a 19 százalékos egykulcsos adó, a monopóliumokat azonban visszamenőleges hatállyal megadóztatják, de az egykulcsos 19 százalékos áfa csökkentésének mértékében még nincs egyezség. Megállapodtak a minimálbér és a minimális nyugdíj határának emelésében, és mindhárom kormányerő pártolja azt a törekvést, hogy a családon kívüli adományozás ismét adóköteles legyen. Elképzelhető, hogy helyet kap a kormányprogramban az a törekvés is, hogy az anyák minden új szülés esetén körülbelül húszezer koronának megfelelő egyszeri támogatást kapjanak. Fico a közkiadások deficitjét a GDP három százalékáig terjedő határon belül szeretné tartani.
MTI - fidesz.hu