Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem támogatja az önkormányzati reformcsomagot a Fidesz

A Fidesz nem támogatja az önkormányzati reformcsomagot, mert előkészítetlennek, kapkodónak, kidolgozatlannak tartja, és - mint Kovács Zoltán fogalmazott - az nem hoz igazi megtakarítást.


Dátum: 2006-07-10 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:30.628633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kovács Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője újságíróknak elmondta: nem támogatják a kormány önkormányzati reformcsomagját, mert előkészítetlennek, kapkodónak, kidolgozatlannak tartják, amely nem hoz igazi megtakarítást.

Úgy vélte, ha javaslatot elfogadja az Országgyűlés, akkor a döntési szintek messzebb kerülnek az állampolgároktól. A képviselő szerint megdőlt az az állítás is, hogy csak régiós szinten lehet uniós pénzeket lehívni.

Kovács Zoltán közölte: egy önkormányzati reformcsomag, amely alkotmánymódosítást is tartalmaz, sokkal hosszabb előkészítést igényel, és azt nem szabadna egy megszorító csomag részeként beterjeszteni a Ház elé.

A polgármesterek és önkormányzati képviselők tiszteletdíjának csökkentésére vonatkozó javaslatról azt mondta: jó lenne, ha a kormány magán kezdené a csökkentést. Kovács Zoltán a fővárosi és a megyei közgyűlések létszámának csökkentésével kapcsolatban megjegyezte: 27 ezer önkormányzati képviselő van, a javaslat mindössze 183 fővel csökkentené a létszámot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek