Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mintalakótelepet adtak át Kaposváron

Családi házas övezetet idéző, parkosított, formatervezett ivó- és szökőkúttal kiegészített, mintegy háromezer négyzetméternyi közterületet adtak át hétfőn Kaposvár egyik legrégebbi lakótelepén.


Dátum: 2006-07-10 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:33.352702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Amit most itt látnak, az az országban egyedülálló" - mondta Szita Károly polgármester a város költségvetéséből 46 millió forintból átalakított mintalakótelep átadó ünnepségén. Hozzátette: örül, hogy idáig eljutottak, de még ebben az évben folytatják a megkezdett munkát, s a tervek szerint a jövő év tavaszán egy újabb mintalakótelepet adnak át, 2007-től pedig elindítanak egy kétmilliárd forint értékű lakótelepi közterületi rehabilitációs programot, bízva abban, hogy ehhez uniós támogatást is igénybe tudnak venni.

A polgármester szerint sokan nem hittek abban, hogy egy lakótelepi közterület is lehet olyan látványos, rendezett, mint a város néhány éve felújított főtere.

A kétkedőket cáfolva készült el az első, más lakótelepek számára mintául szolgáló közterületi felújítás - mondta Szita Károly, aki reményét fejezte ki, hogy néhány éven belül valamennyi kaposvári lakótelep hasonló képet mutat majd a közterületek átalakításával párhuzamosan folyó panelfelújítások eredményeképpen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek