Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bukott az első közjogi reform

Az ellenzékiek nem szavazták meg a parlament hétfői ülésén sem az alkotmány, sem az önkormányzati választásokról szóló törvény módosítását. Mivel mindkét jogszabályhoz kétharmados többség kellett volna, a Gyurcsány-féle államreform első kudarcát jegyezhettük fel. Nem lesznek kisebb önkormányzatok, sem választott régiók.


Dátum: 2006-07-10 20:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60005
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:34.539796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány államreform-csomagjának két sarkalatos törvényéről szavazott hétfőn az Országgyűlés. Az alkotmányt, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényt kellett volna kétharmados többséggel módosítani. Az előterjesztéssel a kormány célja az volt, hogy megteremtse egy, a jelenleginél hatékonyabban működő helyi önkormányzati rendszer alkotmányjogi alapjait. A javaslat alkotmányi szintre emelte volna a régiót, mint önálló területszervezési egységet, és ezzel megalapozta volna a középszintű közigazgatás átfogó reformját.

Alkotmánymódosítás: egy-egy átszavazás

Az alkotmány módosítása feljogosította volna az országgyűlést arra, hogy megállapítsa a régiók és a megyék területét, nevét és székhelyét, valamint döntsön a nagyvárossá nyilvánításról és a fővárosi kerületek kialakításáról. Az alaptörvény emellett tavaszra hozta volna a helyhatósági és polgármester-választások időpontját, átírta volna a képviselő-testületek feloszlatásáról szóló rendelkezéseket, 2009-re kiírta volna az első regionális választások időpontját, 2012-re írta volna ki a következő önkormányzati választást, és 2008-tól megszüntette volna a választott megyei önkormányzatokat.

A törvényjavaslatot azonban csak a 195-en szavazták meg, a kormánypárti képviselők mellett csak a KDNP-s Hargitai János nyomta meg az igen gombot. A jelenlévő összes fideszes és MDF-es, valamint Hargitai kivételével valamennyi KDNP-s képviselő elutasította az előterjesztést - ez 148 nemet jelent -, míg a szocialista Farkas Imre volt az egyetlen, aki tartózkodott.

Gyenge nem a kisebb megyékre

Az önkormányzati választási törvény 55-re csökkentette volna a budapesti fővárosi képviselők számát, lefaragta volna a megyei önkormányzati testületek létszámát, valamint átírta volna a választási, választókerületi szabályokat is. A törvényjavaslatot 194 igennel, 18 nemmel és 134 tartózkodásal utasították el.

Két szocialista politikus tartózkodott (ismét Farkas és Suchman Tamás), akárcsak a fideszesek többsége és 12 KDNP-s honatya. A szabaddemokraták és a többi szocialista igennel szavazott. Az MDF-esek, a fideszes Mikola István és Turi-Kovács Béla, valamint nyolc kereszténydemokrata képviselő nemmel szavazott

index.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek