Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Robbanás New Yorkban

Feltehetően öngyilkossági kísérlet okozta gázrobbanás következtében omlott össze egy háromemeletes ház hétfőn New York Manhattan negyedében, legkevesebb tizenöten megsérültek - közölte a tűzoltóság.


Dátum: 2006-07-11 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:35.454996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szemtanúk elmondták, hogy robbanást hallottak, mielőtt a ház összeomlott. A 62. utca Park és a Madison sugárút közötti szakaszán, a Central Park közelében álló, XIX. században épült ház felett vastag füstoszlop gomolygott.

Egy szemtanú szerint a ház pillanatok alatt összeomlott. A tűzoltóság közlése szerint tíz tűzoltó és öt polgári személy sérült meg.

A szomszédok elmondták, hogy a robbanás előtt gázszagot éreztek - közölte a gázszolgáltató vállalat.

Nicholas Scoppetta New York-i tűzoltóparancsnok újságírókkal közölte: a gázszivárgást feltehetően az okozta, hogy a lakóház tulajdonosa öngyilkosságot kísérelt meg.

A háztulajdonost - Nicolas Bartha 66 éves orvost - kimentették a romok alól és égési sérülésekkel kórházban ápolják. Egy nevének elhallgatását kérő rendőrségi illetékes szerint a férfi állapota súlyos. Ha életben marad, büntetőeljárást indítanak ellene.

Az orvos nemrégiben 15 oldalas elektronikus levelet küldött válófélben lévő feleségének, amelyben öngyilkossági szándékot emlegetett, és közölte: "Aranyásóból hamu- és romásó lesz belőled". Illetékesek szerint Bartha a válás miatt elvesztette volna a házát.

Eugene Whyte rendőrtiszt közölte, hogy a házban két orvos rendelője volt, és feltehetően csak Nicholas Bartha lakott a házban. Egy nővér, aki az egyik orvosi rendelő nyitására érkezett a házba, hajszál híján úszta meg a robbanást. A detonációkor nem voltak betegek a házban.

Az egyik szomszéd, Vivian Horan rémisztőnek nevezte a robbanást. "Azt hittük, merényletet követtek el New York-ban" - mondta.

A Fehér Ház közölte: a robbanást nem terroristák követték el. New York magas fokú riadókészültségben van a 2001 szeptemberi 11-i merényletek óta, az aggodalmat csak tovább növelte, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda múlt pénteken bejelentette: az al-Kaida terrorhálózat által tervezett összeesküvést hiúsítottak meg, amelyben New York-i közlekedési alagutakat akartak felrobbantani.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek