Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kína elnöki nyilatkozattervezet Észak-Koreáról

Kína elnöki nyilatkozattervezetet köröztetett hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsában, amely felszólítja a tagállamokat, ne szállítsanak rakéták gyártására alkalmas berendezéseket Észak-Koreának, de nem irányoz elő szankciókat a kommunista állammal szemben.


Dátum: 2006-07-11 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:35.774509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Vang Kuang-ja (Wang Guangya) kínai ENSZ-nagykövet által ismertetett nyilatkozattervezet hozzávetőleg ugyanazokat az elemeket tartalmazza, mint a Japán által korábban benyújtott határozattervezet, de enyhébben fogalmaz és nem kötelező érvényű.

A kínai nyilatkozattervezet sajnálkozását fejezi ki az észak-koreai rakétaindítások miatt, és megjegyzi, hogy azok "kedvezőtlenül befolyásolják a térség békéjét és biztonságát". A japán tervezettől eltérően a kínai nyilatkozattervezet azonban nem minősíti a rakétakísérleteket "a nemzetközi béke és biztonság elleni fenyegetésnek", és nem tesz utalást az ENSZ alapokmányának a szankciókat és erő alkalmazását megengedő 7. fejezetére.

Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet, amelynek országa Kínához hasonlóan ellenzi a Phenjan elleni szankciókat, támogatásáról biztosította a kínai dokumentumot. Emyr Jones Parry, Nagy-Britannia állandó ENSZ-képviselője és John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet pedig elutasította, illetve elégtelennek nevezte a kínai kezdeményezést.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa japán kérésre hétfőn elhalasztotta a szavazást, hogy időt adjanak az Észak-Koreában tartózkodó magas szintű kínai küldöttségnek a tárgyaláshoz.

Észak-Korea múlt szerdán hét rakétát indított, közöttük volt egy hosszú hatótávolságú Taepodong-2 is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek