Debrecen további fejlődését garantálja Kósa Lajos
Megalakult Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése, a 49 tagú testületbe az egyéni választókerületekből a Fidesz-MDF 29 közös jelöltje szerzett mandátumot, a kompenzációs listákról az MSZP 14, az SZDSZ 2, a Független Fórum Egyesület, a Függetlenek Debrecenért Szövetség, a Lokálpatrióta Egyesület és a Centrum párt egy-egy mandátumhoz jutott.A közgyűlés három fideszes alpolgármestert választott,Halász D. János, Pajna Zoltán és Turi Gábor személyében.
Dátum: 2002-11-04 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:44.251634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az október 20-án, az önkormányzati választásokon ismét Debrecen város polgármesterévé választott Kósa Lajos eskütételét követően arra hívta fel a figyelmet, hogy a kampány befejeztével a közgyűlésben a pártpolitika helyett a várospolitikának van helye, s kérte a képviselőket, hogy ennek szellemében hozzanak majd döntéseket.
- Debrecennek fejlődnie kell és Debrecen fejlődni is fog - jelentette ki Kósa Lajos annak kapcsán, hogy sokan tartanak attól, a szocialista-szabad demokrata kormányzat nem támogatja majd megfelelően a fideszes vezetésű várost.
- Ez persze nem jelenti azt, hogy a kormány, ha akarná nem tudná megnehezíteni a debreceni polgárok életét, de remélem nem akarja - mondta a polgármester. Hozzátette: bárhogy is alakul a város és a kormány kapcsolata, Debrecen egyfajta mérőfoka lesz annak, mennyire fejlett a magyar demokrácia. Kósa Lajos kijelentette: Debrecen őrváros, de nem az ellenzékiség, nem az ellenzéki pártok őrvárosa.
- Debrecen annak a szellemnek az őrvárosa, amely a legmagyarabb várossá teszi; annak a kultúrának az őrvárosa, amely az egyik legfontosabb kulturális központtá teszi és annak a tudásnak az őrvárosa, amely a debreceni oktatást évszázadokon keresztül jellemezte - hangsúlyozta Kósa Lajos.
- Debrecen őrváros, s az is marad, ahogy Kossuth mondta híres debreceni beszédében: történjék bármi, Debrecenen diadalmaskodni a pokol kapui sem fognak - jelentette ki Kósa Lajos a debreceni közgyűlés alakuló ülésén.
MTI - fidesz.hu