Hőségriadó!
Mivel az átlaghőmérséklet a következő három napban meghaladja a 25 fokot, ezért másodfokú hőségriasztás lépett életbe. A riasztás időtartama alatt, 11 és 15 óra között senkinek sem biztonságos huzamosabb ideig a napon tartózkodni.
Dátum: 2006-07-11 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:39.053412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sok folyadékot kell inni, nem szabad nehéz ételeket enni és szeszesitalt, illetve koffeintartalmú italokat fogyasztani.
Különösen az idősebbek és a fiatalok veszélyeztetettek, rájuk fokozottan igaz, hogy semmiképpen ne tartózkodjanak a tűző napon, egyrészt a káros UV-sugárzás és a leégés veszélye miatt, másrészt mert hőgutát, napszúrást kaphatnak - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlatkutatója, Fülöp Andrea.
A hőguta különösen veszélyes, mert teljesen felborul a test hőszabályozása, először csak szórakozottság, szédülés, hányinger, fejfájás jelentkezik, de később komoly tudatzavar, esetleg eszméletvesztés is bekövetkezhet - tette hozzá az éghajlatkutató.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa elmondta azt is: senkinek sem javasolja, hogy nehéz fizikai munkát végezzen a napon.
Emellett nagyon sok folyadékot kell inni, nem szabad nehéz ételeket enni és szeszesitalt, illetve koffeintartalmú italokat fogyasztani - tanácsolta Fülöp Andrea.
MNO - fidesz.hu