Such György lett a Magyar Rádió elnöke
Such Györgyöt választották a Magyar Rádió elnökének; az MTI résztvevőktől származó értesülései szerint a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma tíztől délután öt óráig tárgyalta a kérdést, majd ezt követően szavaztak.
Dátum: 2006-07-11 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:39.679381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI értesülései szerint megválasztása előtt több órán át hallgatták meg Such Györgyöt, akit reggeli - alig egyórás - ülésén jelölt a közszolgálati médium élére a testület elnöksége. Résztvevők közlése szerint öt óra után kezdődött meg az eredményesnek bizonyuló elnökválasztó szavazás.
Egy elnökségi tag közlése szerint a nyolctagú elnökség ülésén - egy tartózkodás mellett - heten voksoltak Such Györgyre, akit tavaly májusban már jelöltek a tisztségre, ám akkor a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratóriumban nem kapta meg a megválasztáshoz szükséges, kétharmados támogatást.
MNO - fidesz.hu