Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megugrott a szlovákiai cégalapítás iránt érdeklődők száma

Jelentősen megugrott, mintegy két-háromszorosára emelkedett a szlovákiai cégalapítás iránt érdeklődő magyarok száma, amióta a kormányfő az áttelepülést ajánlotta egyik kifakadásában. Szemfüles üzletemberek szórólapon, interneten és napilapokban hirdetik: segítenek az áttelepülésben a hazai vállalkozóknak.


Dátum: 2006-07-11 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:41.446130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni! - közölte Gyurcsány Ferenc a közelmúltban az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén az adóemelések ellen felhozott érvekre válaszul. Tény, hogy Szlovákiában az egykulcsos adó, az alacsonyabb cégalapítási díjak és az egyszerűbb ügyintézés miatt kedvezőbbek a cégalapítás feltételei. Az egyik dunaszerdahelyi pénzügyi tanácsadó megkeresésünkre elmondta: jelentkezők eddig is voltak, de a miniszterelnök kijelentése óta két-háromszorosára is megugrott a magyarok érdeklődése a szlovákiai cégalapítás iránt. A társaságok létrehozásában segédkező vállalkozók szerint annak, hogy a magyarok kíváncsisága fokozódott, üzleti okai is vannak, hiszen a kedvezőbb körülmények miatt a cégalapításnál akár 30-40 százalékos költségcsökkenés is elérhető.

Mint megtudtuk, egy átlagos kft. a szomszédos országban mintegy két hét alatt megalakítható. A jogi és adminisztratív költségek mintegy 30 ezer koronát, vagyis közel 200 ezer forintot tesznek ki. A cégfenntartásnak is van anyagi vonzata, ami a magyarországihoz képest jóval mérsékeltebb. Egy átlagos kft. működtetése például havi 90-100 ezer forintból kihozható.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek