Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már százhetvenen fulladtak vízbe az idén

Vélhetően a korai kánikula is oka lehet annak, hogy az idén már annyi áldozatot szedtek tavaink és folyóink, mint tavaly az egész szezonban. Nem hivatalos adatok szerint százhetvenen fulladtak vízbe.


Dátum: 2006-07-11 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:42.609276, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Harminchárom holttestet emeltek ki az idén a Dunából. Ez nagyjából megfelel az előző évek átlagának. Ám ha figyelembe vesszük, hogy a sokadik kánikulai hétvégén vagyunk túl, amikor fürdőzők ezrei lepik el legnagyobb folyónk partját, majdhogynem kedvezőnek értékelhető a dunai adatsor. A szakemberek veszélyesebbnek tartják a sebesebb sodrású folyókat, a Körösöket a Dunánál, de a bányatavak szedik a legtöbb áldozatot. Az első félév százhetven áldozatának többsége ezekben lelte halálát.

A siófoki vízi rendészet helyettes vezetője arról tájékoztatott, hogy az idén ketten vesztek a Balatonba. Egyikük még szezon előtt, másikuk két napja. Egy 58 éves férfi vasárnap a siófoki strandon lett rosszul, és hiába siettek a segítségére, már nem tudták az életét megmenteni. Tavaly hat áldozata volt a tónak, évtizedek óta nem volt ilyen kevés. Akadt olyan évük, amikor harminc fölött volt ez a szám.

A dunai vízi rendészet teljes hajóflottája reggeltől estig járőrözik a hét végeken - mondta lapunknak Tóth Zoltán alezredes, a dunai vízi kapitányság helyettes vezetője. Negyven motoros hajóval próbálják óvni a fürdőzők és csónakázók biztonságát. A nyolcvanas években előfordult, hogy százhúsz fölött volt a szezonban vízbe fulladt emberek száma. Az itt lakók azonban a jelek szerint megtanulták tisztelni a Dunát.

A főfolyam mentén egyetlen fürdőhely sincs kijelölve. Ennek ellenére legalább három tucat olyan hely van a folyón, ahol melegebb napokon százával vannak a strandolók. Esztergomtól lefelé, Nagymaros, Göd, Sződliget környékén olykor nem csak a part, a víz is megtelik.

A rendőrök a part közeli fürdőzőket békén hagyják, de a hidak, kikötők közelében, illetve Budapest teljes területén tilos a vízbe merészkedni. Akivel itt találkoznak, az nem ússza meg feljelentés nélkül. Az idén már kétszázhatvan szabálysértési eljárás indult.

Budapesten a Margitsziget a legveszélyesebb pont. Napközben egy járőr csak erre a területre koncentrál. Rendszeresen találkoznak olyanokkal is, akik megpróbálják átúszni a folyót, sokan közülük ittasan. Van, akinek sikerül, másokat a rendőrök emelnek ki, olykor tragédiával végződik a kísérlet.

Az egyenruhások találkoztak olyannal is, aki józanul próbálta átszelni a folyót, mégsem önszántából. Gépkocsifeltörők gondolták úgy, hogy úszva egérutat nyerhetnek a rendőrök elől. A privát motorcsónakok is adnak munkát a rendőröknek. A Duna fő medrében nincs sebességkorlátozás. Számos olyan felturbózott hajóval találkoznak a járőrök, amelyek a százas tempót is könnyedén elérik. A legtöbb eljárás az evezősök feljelentése alapján indul. A száguldozók hajlamosak arra, hogy az előírt húszméteres sávon belül húzzanak el a kishajók mellett, olykor beborítva őket a vízbe. Ha sikerül azonosítani, mindez húszezer forintjába is kerülhet az illetőnek.

A Soroksári-Duna-ágnál viszont több sebességkorlátozó tábla is van. Néhányan már tapasztalhatták, itt lézeres műszerrel szűrik ki a gyorshajtókat. Az alezredes szerint már messziről látszik, hogy a hajótest mennyire emelkedik ki a vízből. Csakúgy, mint a gépkocsivezetők között, itt is vannak notórius gyorshajtók. Nemrégiben azonban egy hetvenéves asszonyt kapcsoltak le. Motoros ladikjával tizenhárommal hasított, pechjére az öt kilométeres korlátozó tábla mellett. Megúszta figyelmeztetéssel.

Magyar Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek