Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

PDSZ: tárgyaljon a kormány a foglalkoztatási megszorításokról

A munkabeszüntetéstől sem riad vissza a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, amennyiben a kormány elfogadja a közoktatási törvény módosítását. A törvénytervezet szerint, a meghatározott kötelező órán felül további legfeljebb heti négy ingyen órát kellene tartania a pedagógusoknak.


Dátum: 2006-07-11 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:43.230552, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elfogadhatatlannak tartja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy a közoktatási törvény módosítása értelmében szeptembertől a pedagógusok számára heti négy nem fizetett munkaórát rendelhetnének el - közölte Kerpen Gábor elnök. A PDSZ sürgeti, hogy a kormány folytasson érdemi érdekegyeztető tárgyalásokat a közoktatásban dolgozókat érintő foglalkoztatási megszorításokról.

A szervezet ugyanakkor azt is javasolja: addig is vonja vissza a kabinet a tervezett módosításokat, amelyeket törvénysértő módon, hatásvizsgálat nélkül terjesztettek elő - közölte a PDSZ vezetője. Kerpen Gábor hozzátette: ha ez nem történik meg, a kormány rákényszeríti a szakszervezeteket, legalábbis a PDSZ-t arra, hogy munkabeszüntetésről tárgyaljon, azaz elkerülhetetlenné válik a sztrájkbizottság megalakítása.

A tervezett módosítás szövege úgy szól: "A 2006/2007-es tanévben a munkáltató a meghatározott kötelező órán felül a nevelési-oktatási intézményben további legfeljebb heti négy foglalkozást, tanítást elrendelhet. Ebből két órát kizárólag egyéni foglalkozás, szabadidős foglalkozás, tanórán kívüli foglalkozás megtartása céljából lehet elrendelni. A négy óráért ellenszolgáltatás nem jár".

Népszava online - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek