Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felmentette a bíróság Princz Gábort

Felmentette a 34,6 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolt Princz Gábort és hat vádlott-társát a Postabank-perben a Fővárosi Bíróság kedden.


Dátum: 2006-07-11 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60037
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:44.135678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elsőfokú bíróság a Postabank egykori elnök-vezérigazgatóját egy másik, 121 millió forintos, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádpontjában is felmentette.

A vádlottak az ügyészség szerint tevékenységükkel sorozatosan megtévesztették a tulajdonost és a bankfelügyeletet, nem képeztek céltartalékot, elhibázott üzletpolitikát folytattak és prosperáló bank látszatát keltették.

Az ügyész korábban vádbeszédében felfüggesztett szabadságvesztést, Princz Gábor ügyvédje védőbeszédében felmentést indítványozott. Princz Gábor az eljárás során mindvégig ártatlanságát hangoztatta.

Princz Gábort emellett egy másik vádpontban azzal is megvádolták, hogy a Budai Hengermalom Kft. egy üzletrészét 300 millió forintért vásárolta meg a Postabank és Takarékpénztár Rt. - amelynek elnök-vezérigazgatója akkor az elsőrendű vádlott volt - holott az szakértők szerint 179 millió forintot ért.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek