Megalakult a kaposvári közgyűlés
Kaposvár közgyűlése is megtartotta alakuló ülését, amelyen a polgári összefogás jelöltjeként megválasztott Szita Károly polgármester és a képviselő testület tagjai letették az esküt, átvették megbízólevelüket. Az önkormányzat 28 tagú testületében 15 mandátummal a Fidesz-vezette polgári összefogás szerezte meg a többséget. Valamennyien egyéni képviselőként kaptak bizalmat a választópolgároktól, a 16 választókörzetből 15-ben szerezték meg a győzelmet.
Dátum: 2002-11-04 19:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5492
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:44.860941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közgyűlésbe egyedüli függetlenként bejutott képviselő ugyancsak egyéni körzetben győzött, míg listán az MSZP-nek 8, a Somogyért Egyesületnek 2, az SZDSZ-nek 1 képviselője van. Az alpolgármesteri posztok számáról, a tisztség betöltőiről, valamint a bizottsági helyekről november 7-én döntenek. Akkor választják meg a három településrészi önkormányzat elnökeit, módosítják a szervezeti és működési szabályzatot. Szita Károly, a város harmadszor megválasztott polgármestere beszédében hangsúlyozta: az elmúlt négy év eredményeit a kaposváriak együtt, közös összefogással érték el. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy így lesz ez az elkövetkező években is.
- Csak együtt lehetünk sikeresek - hangoztatta Szita Károly, aki kifejezésre jutatta, hogy a képviselőtestület tagjai, pártoktól és jelölő szervezetektől függetlenül, kizárólag Kaposvár érdekeit tartják majd szem előtt. Közölte: még ebben a hónapban beterjeszti a közgyűlés elé polgármesteri programját, amelynek alapja egy korábban kiadott, a kaposváriak által véleményezett tervezet. A somogyi megyeszékhelyen a következő ciklusban cigány, horvát, német és lengyel kisebbségi önkormányzat is működik.
MTI - fidesz.hu