Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kirgizisztán kiutasított két amerikai diplomatát

Kiutasították az Egyesült Államok két diplomatáját Kirgizisztánból, mert nem "megfelelő" kapcsolatot tartott fenn kirgiz (nem kormányzati) szervezetek vezetőivel - jelentették be kedden a kirgiz fővárosban, Biskekben.


Dátum: 2006-07-11 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:48.956344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai nagykövetség megalapozatlannak minősítette a döntést, amely kárt okoz a Washington és Biskek közötti kapcsolatnak. Az ügyben kiadott közleményben kiemelték: a kiutasítás kísérlet arra, hogy nyomást gyakoroljanak az amerikai képviseletre, és hallgatásra késztessék a kirgizisztáni civil társadalmat.

A helyi tömegtájékoztatási szervek kirgiz kormányzati forrásokra hivatkozva kedden arról számoltak be, hogy július 12-én kezdődtek volna Biskekben a tárgyalások az amerikai légierő kirgizisztáni légitámaszpontjának bérleti feltételeiről. Az incidens miatt azonban a megbeszélésekre most nem kerülhet sor.

A manaszi támaszpont, amelyet Biskek Manasz nevű nemzetközi repülőteréből kerítettek el, az Afganisztánban tevékenykedő nemzetközi koalíció katonai erőinek háttérbázisaként szolgál. Különösen fontossá vált e bázis Washington számára a múlt év novembere óta, amikor is a taskenti kormánnyal támadt feszültségei miatt be kellett zárnia üzbegisztáni katonai támaszpontját.

Már 2005 nyara óta folynak az amerikai-kirgiz tárgyalások a támaszpont bérleti díjának emeléséről. Az Egyesült Államok kormánya jelezte, hogy érdekelt a gyors megegyezésben, de eddig nem sikerült tető alá hozni semmiféle egyezséget. A kirgiz kormány a korábbi bérleti díj összegének tízszeresét, évi 200 millió dollárt követel a támaszpont használatáért.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek