Kirekesztett nemzetesek
Az összes magyar napilap és kereskedelmi valamint közszolgálati televízió is jelen lesz Washingtonban Medgyessy Péter hivatalos látogatásán. A napilapok listájáról viszont hiányzik a - Magyar Hírlap és a Népszava összeadott példányszámánál is magasabb példányszámú - Magyar Nemzet.
Dátum: 2002-11-04 19:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:45.465355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A televíziók saját maguk állják a költségeket. Az amerikai fővárosban egyébként saját tudósítóval rendelkező Népszabadság mellett a Magyar Hírlap azonban abban a kiváltságban részesül, hogy a Miniszterelnöki Hivatal számlájára utazhat a tengeren túlra. A finanszírozott utazási keretbe a Magyar Nemzet munkatársai nem kerültek be. Gál J. Zoltán kormányszóvivő indoklása pedig arra a kérdésre, hogy miért rekesztették ki a polgári napilap újságíróit a kedvezményezettek köréből mindössze annyi volt, hogy "a miniszterelnöki Hivatal protokoll-listája betelt."
Magyar Nemzet - fidesz.hu