Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meghalt Syd Barrett, a Pink Floyd alapító tagja

Barrett a 60-as évek közepén gitárosként és énekesként vett részt a Pink Floyd létrehozásában és első lemezeik készítésében. A szakma őt tekintette a pszichedelikus zenét játszó banda zenei "agyának". Az együttes 1967-ben megjelent, The Piper at the Gates of Dawn című nagylemezét, amely a rajongók és a kritikusok körében is hatalmas sikert aratott, nagyrészt Barrett dalai töltötték meg.


Dátum: 2006-07-11 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:51.988018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gitáros azonban hamarosan a kábítószer rabja lett, emiatt problémái támadtak zenésztársaival. Főleg emiatt vált ki a Pink Floydból 1968 tavaszán; tervezett szólókarrierje sikertelennek bizonyult. Utódja a zenekarban David Gilmour lett, aki Roger Waters basszusgitárossal roppant termékeny szerzőpárost alkotott. Az 1979-ben kiadott, The Wall című dupla LP-jük mindmáig a rockzene egyik kiemelkedő alkotása.

Barrett a 70-es években teljesen visszavonult a popszakmából, magányosan élt szülővárosában, Cambridge-ben. Zenésztársai azonban megőrizték a közös évek emlékét: neki ajánlották a Shine On You Crazy Diamond, illetve a Wish You Were Here című számaikat. A 80-as évek óta Barrett már alig-alig állt kapcsolatban egykori társaival.

Az utóbbi években súlyos cukorbetegség keserítette meg életét.

A zenekar szóvivője nem közölte a halál pontos okát, csak annyit, hogy az már több napja bekövetkezett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek