Verespatak: környezetvédők az engedélyeztetési eljárás felfüggesztését kérik
A verespataki aranybánya-projekt engedélyeztetési folyamatának felfüggesztését követeli a Greenpeace és az Alburnus Maior egyesület, mert szerintük a beruházó által másodszorra beszerzett területrendezési engedély nem tesz említést a ciános zagyot tartalmazó derítőről.
Dátum: 2006-07-11 20:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:54.670997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Greenpeace és a helyi lakosokból alakult Alburnus Maior egyesület arra hívta fel a romániai közvélemény figyelmét, hogy nem esik szó a ciános zagyot tartalmazó derítőről a helyi környezetvédelmi hatóságok által kibocsátott legújabb területrendezési engedélyben.
Az aranykitermelést tervező kanadai-román cég, a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) azért volt kénytelen újabb jóváhagyást kérni az idén, mert a korábbi már lejárt. Az új, immár érvényes dokumentumot április végén kapta meg a beruházó. A környezetvédők szerint ez a második engedély eltér az elsőtől: a korábbi számol a derítő létrehozásával, a második viszont nem.
Az RMGC-nek egyébként nemrég be kellett nyújtania a környezeti hatástanulmányt is a román környezetvédelmi minisztériumnak, amely ezután már elkezdhette az engedélyezési eljárást. E folyamat része az is, hogy lakossági fórumok keretében vitatják meg a bányaprojektet.
Stefania Simion, az Alburnus Maior aktivistája a sajtónak adott nyilatkozatában törvénytelennek minősítette, hogy az engedélyeztetési procedúra lakossági fórumok megszervezésével folytatódjon. Úgy vélte, hogy így már két különböző elképzelésről van szó, a résztvevők pedig nem tudhatják pontosan, hogy melyik projektről is vitatkoznak majd.
Az RMGC július 24-ével kezdődően tervez tizenhárom romániai településen ilyen találkozókat. A miniszter asszony hozzátette: a viták során a bíró szerepe hárul az általa vezetett minisztériumra, amely kötelezi majd a vállalatot, hogy a problémákat felvető összes kérdésre felvilágosítást adjon. A tárcavezető a környezetvédők által megfogalmazott, esetleges törvénytelenséget sejtető vádat azonban nem kívánta kommentálni.
Eközben az RMGC folytatja Romániában a közvélemény meggyőzése céljából szervezett kampányát. A hét elején Kolozsváron szervezett sajtótájékoztatón a cég vezetői ígérték, hogy olyan derítőt létesítenek, amely a legszélsőségesebb időjárási körülmények között is biztonságos lesz, például képes lesz megtartani a ciános zagyot a Richter skálán mért 8 fokos földrengés esetén is.
Az RMGC Európa legnagyobb külszíni aranybányáját szeretné megnyitni Verespatak mellett. A helyszínen legalább 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt rejt a föld méhe. A ciántechnológiás kitermelést tizenhét évre tervezik, ez alatt a cég több mint 4 milliárd dolláros bevételre és több száz millió dolláros nyereségre számít. A tervezet környezeti kockázataira azonban több civil szervezet is felhívta a figyelmet, akárcsak a román akadémia és az ortodox egyház főhatósága. A vállalkozás ráadásul a helyi lakosság áttelepítését is szükségessé teszi.
MTI - fidesz.hu