Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elszalad az infláció

Várhatóan augusztusban, de legkésőbb ősszel megkezdődik a magyarországi infláció jelentősebb visszagyorsulása - vélik az MTI-Ecónak nyilatkozó londoni feltörekvő piaci elemzők.


Dátum: 2006-07-12 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60075
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:55.691749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Juliet Sampson, az HSBC bankcsoport európai feltörekvő piaci konzultánsa elmondta, a kormány egyensúlyi csomagjának inflációs hatása akkor kezd érződni a számokban, amikor megkezdődik a támogatások leépítése. Ez augusztusra várható, ezért a HSBC attól a hónaptól számol az infláció meglódulásával. Sampson hozzáfűzte, egyelőre nehéz megbecsülni a megszorító csomag pontos hatását, de várhatóan augusztusban már a 4 százalékos sávban lesz a tizenkét havi fogyasztói infláció, az év végére 6 százalék körüli szintre emelkedik tovább a drágulási ütem. Hozzátette ugyanakkor: erre is nehéz pontos jóslatot adni, mert egymást kioltó hatások érvényesülnek, például várható a fogyasztás lassulásának elkezdődése is. A szakértő úgy véli, az infláció valószínűleg 2007 első negyedében tetőzik, és jó eséllyel a harmadik negyedévben - de a negyedik negyedévben már minden bizonnyal - ismét lassulni fog.

A Goldman Sachs elemzői szerint ma publikált júniusi adatban még nincs nyoma az egyensúlyi csomag inflációs hatásának, amelynek megjelenésére a befektetési bank csak az ősszel számít. A cég szerint a múlt havi infláció ugyanakkor azt is mutatja, hogy a forintgyengülés nem szűrődik át azonnal a fogyasztói árakba, és az adatban benne van az év eleji áfacsökkentés is. A szakemberek szerint innen azonban már jelentős inflációgyorsulás várható, először a magasabb üzemanyagárak és a gyengébb forint, majd az áfa és a hatósági árak emelkedése miatt. Becslésünk alapján az éves infláció 7 százalék körül tetőzik 2007 folyamán.

napigazdasag.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek