Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyílt levél a Fiatal Baloldal új elnökének

A Fidelitas két alelnöke levelet intézett a Fiatal Baloldal nemrég megválasztott új elnökéhez, melyben arra kérik a szervezet vezetőjét, hogy közösen lépjenek fel a tandjí bevezetése ellen.


Dátum: 2006-07-12 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:00.453481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Elnök Úr! Kedves László!

Engedd meg, mint korjegyző társaid gratuláljunk ahhoz, hogy a hétvégén a Fiatal Baloldal tisztújító kongresszusa a szervezet elnökévé választott!

Bár Te és mi két különböző politikai szervezetben tevékenykedünk, de közös célunk az, hogy a fiatalok érdekében szót emeljünk saját pártunkban, saját politikustársaink előtt. Úgy gondoljuk, hogy a felsőoktatási törvény módosításáról szóló kormányjavaslat az az előterjesztés, amellyel szemben kötelességünk összefogva fellépni.

A kampányban a szocialista politikusok azt ígérték, hogy nem lesz tandíj, sőt hangsúlyozták, hogy mindenki számára ingyenes lesz egy diploma. Ma ott tartunk, hogy majdnem mindenkinek fizetnie kell majd. A tervezett lépés ellentétes a korábbi ígéretekkel, de még a korábbi ígéretekkel ellentétes kormányprogrammal is. A kormányprogramban szereplő utólagos képzési hozzájárulás a családalapítást és a pályakezdést nehezítette volna meg, az új tandíjkoncepció már az odáig vezető utat is bizonytalanná teszi. Június elején levélben fordultunk a FIB vezetőihez, melyben azt kértük, hogy együtt lépjünk fel az utólagos képzési hozzájárulás ellen.

Megkeresésünket akkor elutasítottátok, leveletekben arra hivatkoztatok, hogy a "Fiatal Baloldal nem támogatja a tandíj Európa számos országában alkalmazott rendszerét, amely a képzési idő alatt ró anyagi terhet a hallgatókra, illetve családjaikra. Nem tartunk elfogadhatónak olyan finanszírozási formát, ami a diákok továbbtanulási lehetőségeit a szülők teherbíró képességétől teszi függővé".

A törvénymódosításban szereplő tandíj bevezetése akár több millió forintot is kivehet a családok zsebéből a tanulási idő alatt. Hazánkban a legkisebb tandíj összege is magasabb lesz annál, mint amennyit sok európai országban legmagasabb tandíjként kérnek el a hallgatóktól! A társadalmi szolidaritás egyik igen fontos területe, hogy az oktatási rendszer nyílt legyen, független a családok szociális helyzetétől. A tandíj bevezetése az arra alkalmas fiatalok tízezreit zárhatja ki évente a felsőbb tanulmányokból.

Kedves László! Arra kérünk, hogy a Fiatal Baloldal új elnökeként következetesen képviseld azt a véleményt, melyet másfél hónapja írtatok nekünk. Ha ezt teszitek, akkor nem fogadhatjátok el az új tandíjkoncepciót, mely a tanulási idő alatt ró óriási anyagi terhet a hallgatókra és családjaikra. Nem fogadhatjátok el, hiszen a Magyarországon bevezetni kívánt rendszer Európa egyik legmagasabb tandíjának befizetését várja el a hallgatóktól. Megválasztásodat követően azt nyilatkoztad, hogy a FIB a fiatalok szakszervezete kíván lenni az MSZP-ben.

Kérünk tehát Titeket, vessétek be befolyásotokat a szocialista politikusoknál, a Fiatal Baloldal parlamenti képviselői pedig értelemszerűen ne támogassák a tandíj bevezetését! Legyetek következetesek! Másfél hónappal ezelőtti leveletekben Ti is elutasítottátok a tanulási idő alatt fizetett tandíjat, tegyétek meg ezt ismét!

Az együttműködésben bízva üdvözöl:

Ágh Péter, Fidelitas alelnök, országgyűlési képviselő

Koszorús László, Fidelitas alelnök, országgyűlési képviselő

Budapest, 2006. július 12.

Kapcsolódó elemek