Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Másodszor is felmentette a bíróság Molnár Csabát

Első fokon felmentette a Nógrád Megyei Bíróság Molnár Csabát, a K&H ügy egykori főnyomozóját a vesztegetés, a hivatali visszaélés és az államtitoksértés vádja alól szerdán.


Dátum: 2006-07-12 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:01.070151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Molnár Csabát a hivatali visszaélés és az államtitoksértés ügyében bűncselekmény hiányában, a vesztegetés vádpontjában bizonyíték hiányában mentették fel.

Az ítélet az államtitoksértés vonatkozásában jogerőssé vált, azt az ügyész tudomásul vette. A vesztegetéssel és a hivatali visszaéléssel kapcsolatos vádpontok tekintetében viszont az ügyészi fellebbezés miatt nem emelkedett jogerőre az ítélet.

A vád szerint Molnár Csaba 2003-ban az Országos Rendőr-főkapitányság pénzmosás elleni osztályának vezetőjeként pár ezer forintos ajándékokért cserébe jogtalan előnyhöz juttatott pénzváltókat, államtitkokat, pénzmosás gyanús esetekre vonatkozó bejelentések adatait szolgáltatta ki nekik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek