Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tüntetésre készülnek a diákok

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) megkezdi egy ősszel tartandó hallgatói demonstráció előkészítését, amennyiben a felsőoktatási törvényt a Parlament úgy fogadja el, hogy az az államilag támogatott hallgatókat bármilyen tandíjjellegű hozzájárulás megfizetésére kötelezi - jelentette be a szervezet elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-07-12 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60100
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:03.189976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ekler Gergely elmondta, hogy a demonstráció megszervezésére, továbbá az azt előkészítő, figyelemfelhívó kampány koordinálására a HÖOK elnökségének és választmányának tagjaiból munkacsoportot hoztak létre.

Közölte, hogy a HÖOK választmánya keddi ülésén a testület összes tagjának jelenlétében, konszenzussal hozta meg döntését.

Ekler Gergely hangsúlyozta, hogy egy esetleges demonstráció nem cél, hanem eszköz annak érdekében, hogy együttműködésre és együttgondolkodásra sarkallják az Oktatási és Kulturális Minisztériumot.

Ismertetése szerint a HÖOK a közelmúltban ismerte meg Hiller István oktatási miniszternek a felsőoktatás reformjára vonatkozó elképzeléseit, s azok tervezett menetrendjét.

Hangsúlyozta, hogy a HÖOK céljaiban helyesnek és támogatandónak tartja az oktatási tárca elképzeléseit és maga is partner szeretne lenni a felsőoktatás finanszírozásának reformjában, sajnálatosnak nevezte azonban, hogy a Hiller István által vállalt célok és az általa követett gyakorlat éles ellentétben állnak egymással.

Az elnök felidézte, az oktatási miniszter elismerte ugyan, hogy fontos, több hónapot igénylő feladat a hallgatók élet-, munka- és tanulási körülményeinek felmérése, továbbá a hallgatói támogatások és teherviselés rendszerének kidolgozása, szakmai vitára alkalmassá tétele, "mégis mindenféle előkészítés és tárgyalás nélkül, saját koncepciójával is éles ellentétben állva, ellentétes elveket követve terjesztette a tandíjat bevezetni szándékozó törvényjavaslatot az Országgyűlés elé".

"Úgy véljük, ez az eljárás bizonytalanná teszi a szükséges reformok megvalósíthatóságát, a leendő lépések megalapozottságát, és nem teszi lehetővé a jogalkotáshoz szükséges szakmai és társadalmi vita lefolytatását" - mondta Ekler Gergely.

A miniszter figyelembe ajánlotta a HÖOK szakmai anyagát, amelyben a hallgatói szervezet javaslatot tett egyes célok alternatív megvalósítására: Megjegyezte: azok érdemben nem épültek be a tárca javaslatába.

A HÖOK elnöke közölte, a hallgatók nem értik, miért kell a törvényt a Parlament elé terjeszteni, ha az elképzelések szerint egy évet szántak volna a kapcsolódó hatástanulmányok előkészítésére.

Mint mondta, a szerdai sajtótájékoztatójuk témájáról délelőtt telefonon tájékoztatta az oktatási minisztert.

A hallgatók elkötelezettek, nem csak hogy partnerek, hanem kezdeményezői is egy ilyen demonstrációnak - mondta Ekler Gergely.

Mint mondta, a következő félév megkezdése után kívánnák megtartani a demonstrációt.

Az elnök kiemelte: a HÖOK megfelelő koncepció esetén nem utasítana el minden olyan törekvést, amely a hallgatói hozzájárulás bizonyos formáit szükségessé tenné, nem tud támogatni azonban semmilyen, a jelenlegi elképzelések alapján fizetendő tandíjat.

Ekler Gergely közölte, információik szerint a miniszterelnök és a szakminiszter is vendége lesz az EFOTT-nak, ahol lesz mód szót váltaniuk erről a kérdésről.

Szólt arról is, hogy nem a HÖOK kezdeményezésére került az Országgyűlés oktatási bizottsága elé egy olyan módosító indítvány, amely 20 százalékos kedvezményt adna a képzési hozzájárulásából a hallgatói önkormányzatokban dolgozóknak. Hangsúlyozza, nem akarnak anyagilag profitálni a hallgatói önkormányzati munkából, ezért azt kérik az előterjesztőtől, hogy vonja vissza ezt a javaslatot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek