Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szakmailag és etikailag elfogadhatatlan a vizitdíj

A tervezett egészségügyi reformot igen aggályosnak ítéli meg a Püspökladányban praktizáló Felszeghy Szabolcs háziorvos.


Dátum: 2006-07-12 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:03.790840, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Alapvető probléma szerinte az, hogy az ötvenes évektől az egészségügy arra alapozta létezését, hogy a páciensek fizették meg a méltánytalanul alacsony fizetésű orvosok bérét hálapénz formájában. Jól tudta ezt minden kormányzat, s mivel nagy ellenállás sohasem bontakozott ki ennek megszüntetésére, soha nem is nyúltak hozzá. Soha nem volt és nincs is elegendő pénz az egészségügyben. Ezért van aztán az, hogy az egészségügyben dolgozók bére egy tizede az Unióban dolgozók fizetésének. Sajnos, még csak remény sincs arra, hogy méltó fizetésben részesüljenek a magyar egészségügyben dolgozók! Nem véletlen tehát, hogy aki teheti, európai uniós országban próbál állást szerezni, ami nagy szégyen a magyar egészségügyre nézve! Ez egyértelműen az orvostársadalom elöregedéséhez vezet - fűzi hozzá.

Jelenleg jóval több, mint 50 százalék a nyugdíjkorhatáron túl dolgozók aránya, részben hivatástudatból, részben pedig anyagi kényszerből. Mivel a régi és régi-új kormány által meglopott és felelőtlenül tervezett költségvetésben nincs megfelelő fedezet a fent említett hiányosságok pótlására, nem marad más választás, mint hogy megpróbálják privatizálni - sokszor nem szakmabeli - külső befektetőknek eladni a magyar egészségügyet. A pénztelen működési rendszer mellett az egészségügyi szolgálatot igénybe vevő betegekre próbálják áthárítani a terheket - a gyógyszerrendelési szokások megváltoztatásával, illetve a szabadon vásárolható gyógyszerek árának mértéktelen megemelésével.

Hasonlóan lesújtó a véleménye a vizitdíjról is, amely számára szakmailag és etikailag is elfogadhatatlan. A jelenlegi egészségügyi miniszter nyíltan kimondva azt várja annak bevezetésétől, hogy az orvoshoz fordulások száma csökkenjen - részletezi, majd hozzáteszi: ez szakmailag főben járó bűn, hiszen a betegségek felismerése érdekében esetenként többszöri vizitre is szükség van, melyeknek mellőzése az orvost diagnosztikai munkájában is nagyban hátráltatja, esetleg tévedések forrása is lehet. Nem beszélve arról, hogy a betegben jogosan fogalmazódhat meg a gondolat: "A doktor úr azért rendel vissza több alkalommal, hogy több pénzhez jusson!" Tudni kell azonban, hogy az így beszedett összeg az Országos Egészségbiztosítási Pénztárba folyik. Az viszont, hogy milyen módon szedik be - csekken vagy számlán - még nem ismert. Az is kérdés, hogyan fogja ez érinteni a kispénzű járadékosokat, nyugdíjasokat, akik még a legszükségesebb gyógyszereiket sem tudják kiváltani. Így aztán - mint oly sokszor máskor is - az átgondolatlan állami döntések ütköző zónájában az első fronton dolgozó egészségügyi szolgálat lesz az áldozat. Véleménye az, mind szakmai, mind társadalmi összefogással, meg kell akadályozni ezt a készülő őrültséget, minden honfitársunknak meg kell adni az esélyt az egyenlő és színvonalas egészségügyi szolgáltatás igénybe vételére. A képmutató milliárdosok pedig vegyék igénybe azt az egészségügyi szolgáltatást, amelyik nekik a legszimpatikusabb!

Nyírő Gizella - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek