Hódmezővásárhely: visszatérhetnek a hódok
A Hódmezővásárhely környéki Tisza-szakaszra néhány éven belül visszatérhetnek a hódok. Nem maguktól persze, hanem a WWF Magyarország nemzetközi természetvédelmi szervezet segítségével. A Maros magyarországi területére pedig Romániából kerülhetnek át a hódok.
Dátum: 2002-11-05 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:47.355097, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sikeresen honosította újra a hódokat a WWF Magyarország nemcsak a Gemenci-erdőben és a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban, hanem például a Felső-Tiszán is. A Tisza mentén további telepítés várható: néhány éven belül Hódmezővásárhely környékén is újra fölbukkanhatnak ezek a nagy termetű rágcsálók - mondta Ereifej Laurice, a WWF Magyarország vizes élőhely-programvezetője.
Elmondta: a telepítést minden esetben nagyon alapos területvizsgálat, élőhelyfelmérés előzi meg. Egy-egy hódcsalád több hektárnyi területet igényel, vízzel és a közelben lévő erdővel, erdősávval. A területet nemcsak annak alapján választják ki a természetvédők, hogy a hódoknak mennyire felel meg, de az is szempont: semmilyen konfliktust ne okozzon jelenlétük a civilizációval. Ezért a telepítés célpontja elsősorban a nemzeti parkok területe.
A Magyarországra telepített hódok Németországból, illetve Ausztriából származnak, ahol a sikeres védelmi és szaporítási programnak köszönhetően már oly mennyiségben vannak jelen ezek a szőrmés állatok, hogy más országok egykori hódnépességének újratelepítésére is futja belőlük.
A hódokat a Bajor Vadbiológiai Intézettől kapja ajándékba a WWF Magyarország. Az élőhelyfelmérés, a telepítés, az ezt követő monitorozás, az ismeretterjesztés évente 5 millió forintot igényel, ezt az összeget a hódprogram kizárólagos támogatója bocsátja a szervezet rendelkezésére.
Vásárhely környékén, mint a Felső-Tiszán is, az élő folyó hullámtere adhat újra megfelelő élőhelyet a hódoknak - mondta Tirják László, a területen természetvédelmileg illetékes Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója. Hozzátette: a Brassói Erdészeti Tudományos Intézet szintén foglalkozik hód-visszatelepítéssel, az Aradtól délre eső Maros-szakaszon tervezve az újrahonosítást. Innen könnyen átterjedhetnek majd ezek az állatok a Maros Magyarországi területére is. Egyszerre tehát két irányból költözhetnek hódok a Dél-Alföldre.
Farkas Csaba - Délmagyarország online