Bukhat a hiánycél
Felboríthatja az idei költségvetést, ha a köztársasági elnök - több szervezet kérésének engedve - előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól a héten elfogadott megszorításokra.
Dátum: 2006-07-13 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60122
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:09.892179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Döntés ugyanis csak augusztus közepén születhet, ami akkor is gondot okozhatna, ha az AB mindent rendben talál.
A Népszabadság által megkérdezett szakértők szerint ráadásul több ponton is felmerülnek alkotmányossági aggályok: több adófajtánál önmagában az évközi emelés is ütközhet az alaptörvénnyel. A Bokros-csomag példáját is felhozzák: ott a túl gyorsan életbe lépő és túlzottan radikális intézkedések miatt bukott el a megszorítások jó része.
A bizonytalanságot ráadásul tegnap tovább növelték az adóhatósági személycserék is. A bennfentesek a pénzügyi tárca és az adóhivatal közötti konfliktust is a változások egyik okának tekintik.
Veres János július 15-i hatállyal ugyanis felmentette az Apeh két felső vezetőjét, Vámosi-Nagy Szabolcs jogi és Futó Iván informatikai elnökhelyettest. Ezzel az az utolsó két vezető távozik az adóhatóság éléről, aki még a Fidesz-kormány idején is betöltötte ezt a posztot. A vádak szerint Futónak emellett az e-bevallásokkal kapcsolatos bizonytalanságok miatt kell mennie.
A Bankszövetség, amely közvetlenül az államfőhöz fordult, alapvetően három tételt kifogásol. Egyrészt a lakáscélú hitelek állami kamattámogatása után január 1-jétől fizetendő banki különadót, másrészt a társas vállalkozások különadóját érdemben sérelmezi. A kamat- és árfolyamnyereség-adó bevezetésének az eredetileg tervezett 2007. január 1-jéről 2006. szeptember 1-jére való előre hozása technikai értelemben lehetetlen a szövetség szerint.
Amennyiben Sólyom László köztársasági elnök az Alkotmánybíróság elé terjeszti a kéréseket, már csak e tényből következően az adóváltozások zömét tartalmazó salátatörvény, valamint a szolidaritási különadóról szóló törvény nem léphet hatályba szeptember 1-jével.
A Népszabadság által megkérdezett alkotmányjogászok szerint, ha ez így történik, legkorábban augusztus folyamán születhet döntés a kérdésekben, így az ezeknek megfelelő jogszabályokat már csak ősszel dolgozhatja ki a kabinet. Az idei büdzsébe betervezett 192 milliárdos pluszbevétel nagy része így ugrik, és veszélybe kerülhet a kiigazítási csomaggal betervezett, a GDP arányában mért nyolcszázalékos hiánycél teljesülése.
Oszkó Péter, a Deloitte adópartnere szerint alkotmányossági szempontból a forgalmi típusú adók (áfa, jövedéki adó) esetében nem, a jövedelemadóknál (járulékok, vállalkozói bevétel, nyereség) már aggályos lehet az évközi bevezetés, illetve emelés, hiszen a gazdaság szereplői a már ismert feltételekkel kötöttek az év végéig szóló béralkut.
Ez utóbbi szempontból különösen érzékenyen érintheti a cégeket a szolidaritási adó, ami az elért nyereséget országosan a jelenlegi 16 mellett további négyszázalékos adóval sújtja.
Az evázó cégek számára tízszázalékos tehernövekedést hozna szeptember 1., ami tízmilliárdos pluszkiadást jelent a több mint százezer vállalkozásnak. Érzékenyen érinti e kört a megduplázódó járulékalap is (ez havonta mintegy harmincezer forint pluszkiadást jelent), ami nem kötelező ugyan, ám a havi 125 ezer forintnál alacsonyabb bért bejelentő vállalkozásokat ellenőrzi is az apeh.
Egy havi bruttó 200 ezer forintot kasszírozó evás vállalkozó esetében e változások havonta 50 ezer forint pluszkiadást eredményeznek. Az alkalmazottak esetében az egészségbiztosítási járulék 2, és a munkavállalói járulék 0,5 százalékpontos emelése okoz az idén nem várt terhet, vagyis a nettó bér 2,5 százalékos csökkenését.
nol.hu - fidesz.hu