Háromszázötven gyanúsított őrizetben
Mintegy 350 gyanúsítottat vettek őrizetbe az indiai hatóságok a keddi, 200 halálos(áldozatot követelő mumbai vasúti merényletekkel kapcsolatban.
Dátum: 2006-07-13 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:10.479458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint a helyi rendőrség közölte, a gyanúsítottak többségét csütörtökre virradóan, Mumbai északkeleti külvárosában, Malvaniban vették őrizetbe. Egyelőre nem rendelték el senkinek sem a letartóztatását, csupán kihallgatás céljából tartják őket fogva. Vannak közöttük szép számmal a város alvilágának tagjai, akik esetleg információval szolgálhatnak a tettesekről.
Az indiai hatóságok mindenekelőtt azt vizsgálják, hogy van-e köze a merényletekhez a Kasmír függetlenségéért harcoló, az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózathoz kötődő Laskar-e-Taiba szélsőséges szervezetnek, amely korábban élt a több egyidejű támadással járó terrorakció eszközével. A csoport tagadta, hogy tagjai követték volna el a robbantásokat.
MTI - fidesz.hu