Velünk van a legtöbb baj az EU-ban
Súlyos kritikát fogalmazott meg a német Die Weltnek nyilatkozó uniós pénzügyi biztos a magyar államháztartásról. Joaquín Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa szerint rosszabb a helyzetünk, mint a lengyeleké, így jelenleg a teljes Európai Unióban a magyar államháztartás helyzete a leginkább problémás.
Dátum: 2006-07-13 09:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:12.037299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Die Welt kérdésére, miszerint mikor fognak a további új EU-tagok az euró-zóna tagjává válni, Almunia úgy reagált: "Lengyelország esetében nem tudom. Ezt a lengyel kormánynak kell megválaszolnia. A Cseh Köztársaság 2010-ben szeretne belépni. Magyarország szintén."
A ma megjelent interjúban a biztos kijelentette: "a magyar kormány szeptemberben Brüsszelben akarja elmagyarázni, hogy hogyan képzeli el maga számára az euró-bevezetési menetrendet. Ebből a szempontból Magyarország nagyobb problémát jelent Lengyelországnál, mivel nekik (magyaroknak) még egy nagy államháztartási hiányuk van".
Almunia megítélése szerint a Stabilitási és Növekedési Paktum mintegy egy éve történt reformja kellő eredményeket hozott, számos euró-zóna tagállam jól halad az államháztartási hiány korrigálása terén. Hozzátette: most a megelőző mechanizmus erősítéséről van szó, azaz jó időkben tartalékot kell képezni az államháztartásban, hogy rossz időkben se lépje át az adott ország a 3%-os deficitkritériumot.
A biztos Litvánia kapcsán megjegyezte: az euró-zóna bővítése abban az esetben folytatódik, ha az adott jelentkező ország minden csatlakozási kritériumot teljesít.
portfolio.hu, index.hu - fidesz.hu