Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

IPOSZ - elfogadhatatlan az Új egyensúly program

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) teljes mértékben elfogadhatatlannak tartja az Új egyensúly program szellemiségét, mértékét - nyilatkozta Szűcs György, az IPOSZ elnöke csütörtökön a szövetség ügyvezetői országos tanácskozásának szünetében az MTI-nek.


Dátum: 2006-07-13 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:13.861770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a szövetség elismeri a költségvetési egyensúly helyreállításának szükségességét. Ugyanakkor a program végrehajtása során várhatóan mintegy másfél év múlva a családi, mikro- és kisvállalkozások olyan helyzetbe kerülnek, ahonnan már sokan nem tudnak felállni.

Az IPOSZ szerint a családi-, mikro- és kisvállalkozások döntő többsége olyan anyagi veszteséget szenved el ez idő alatt, aminek következtében lehetetlen lesz az IPOSZ középtávú programját végrehajtani, azaz a vállalkozások növekedési pályára állítását, a megfelelő önrész képzését a technológiai megújuláshoz, felzárkóztatáshoz.

Az IPOSZ elnöke elmondta: a magyar egyéni vállalkozókra, betéti társaságok beltagjaira óriási teher nehezedik a program következtében, a kormánynak az a szándéka, hogy megpróbálja szétteríteni a teherviselés mértékét, nem érvényesül. A kormány számításon kívül hagyta, hogy az egyéni vállalkozók és a betéti társaságok beltagjai egy személyben állampolgárok, illetve vállalkozók.

Az IPOSZ elnöke elmondta, hogy jelzések szerint tömegesen fontolgatják a vállalkozások visszaadását, és ezáltal munkahelyek is veszélybe kerülnek.

Szűcs György elmondta, hogy szövetségük hatástanulmányt készít az ipartestületek által működtetett könyvelői irodák adatai alapján. A tapasztalatok ismeretében lépnek, és ha kell, kezdeményezni fogják a jogszabályok felülvizsgálatát a teljesíthetőség szempontjából.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek