Az államfő még késleltetheti a Gyurcsány-csomagot
Hétfő éjfélig dönthet Sólyom László arról, hogy aláírja-e az ezen a héten elfogadott adótörvény-módosításokat. Abban az esetben, ha a köztársasági elnök előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól - engedve a Gyurcsány-csomag ellen tiltakozók kérésének - nem léphetnek életbe szeptembertől az intézkedések.
Dátum: 2006-07-13 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:16.724803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha Sólyom László hétfő estig nem írja alá a törvényeket, hanem előzetes alkotmányossági vizsgálatot kér, csúszhat a rendelkezések életbe lépése. Az Alkotmánybíróság (AB) ugyanis július közepétől a nyár végéig nem ülésezik. Ha mégis az történne, hogy az AB soron kívül foglalkozik az üggyel, a Pénzügyminisztériumnak új jogszabályt kellene előkészítenie az alkotmánybírák határozata alapján. Ebben az esetben pedig újabb rendkívüli ülést kellene összehívni a módosítások elfogadására, ami azt jelenti, hogy 2007-nél hamarabb nem léphetnének életbe az intézkedések.
Ezzel az is együtt járhatna, hogy borul az idei költségvetés, a kormány pedig minden nap késéssel milliárdokat veszít. Az emelésekből ebben az évben 190 milliárd forintos bevételre számítottak, ám minél később lépnek hatályba az intézkedések, az összeg annál jobban csökken. Ezzel veszélybe kerülhet az erre az évre tervezett, a GDP nyolc százalékát kitevő államháztartási hiány teljesülése is.
A pénzügyminiszter szerint a hétfőn elfogadott adótörvény-módosítások mindenben megfelelnek az alkotmányossági követelményeknek. Veres János a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szerdán elmondta: a leginkább kifogásolt minimális adó esetében a cégek kérhetik majd az adóhatóságtól, hogy a minimális adóalapnál kevesebb után adózzanak, mert nyereségük nem éri el annak mértékét. Oszkó Péter, a Deloitte adópartnere viszont úgy véli: a jogszabály szerint adófizetési kötelezettség alól egyedi mentességet vagyoni helyzete alapján csak magánszemély kaphat, a vállalkozásoknak legfeljebb halasztást engedélyezhetnek.
A szociális és munkaügyi miniszter biztos azonban, hogy a kiigazítási szándék, a kormány csomagjának egésze megkapja az alkotmányos legitimitást is, és a köztársasági elnök nem fogja gátolni érvényre juttatását. Kiss Péter is elismeri, hogy elég sok civil és politikai szervezet mozdult meg alkotmányossági aggályokat hangoztatva, de hozzátette: a köztársasági elnököt, az eddigi szerepvállalása alapján, olyannak ismeri, hogy képes függetleníteni magát a politikai megrendelésektől. A miniszter szerint a köztársasági elnököt a törvények megítélésekor alkotmányos szempontok vezetik majd. A miniszter pénzügyi veszélyt nem lát, szerinte ha a határidők módosulnak, az alapvetően nem befolyásolja a kiigazító csomagot.
Az önkormányzati választások közeledtével Kiss Péter arra számít politikailag, hogy a parlament által elfogadott törvénycsomag a következő hetekben és hónapokban a közvéleményre megnyugtató hatást fog gyakorolni. Mint hangoztatta, az emberek látni fogják, hogy nem felesleges, ami történik.
Szakértők szerint viszont továbbra ia hangoztatják: több ponton is felmerülnek alkotmányossági aggályok. Több adófajtánál önmagában az évközi emelés is ütközhet az alaptörvénnyel. A Bokros-csomag példáját is felhozzák: ott a túl gyorsan életbe lépő és túlzottan radikális intézkedések miatt bukott el a megszorítások jó része.
hírTV, NAPI Gazdaság, NOL, MTI - fidesz.hu