Felborulhat az idei költségvetés
Felboríthatja az idei költségvetést, ha a köztársasági elnök - több szervezet kérésének engedve - előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól a héten elfogadott megszorításokra. Döntés ugyanis csak augusztus közepén születhet, ami akkor is gondot okozhatna, ha az AB mindent rendben talál.
Dátum: 2006-07-13 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:17.040827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szakértők szerint több ponton is felmerülnek alkotmányossági aggályok: több adófajtánál önmagában az évközi emelés is ütközhet az alaptörvénnyel. A Bokros-csomag példáját is felhozzák: ott a túl gyorsan életbe lépő és túlzottan radikális intézkedések miatt bukott el a megszorítások jó része.
A bizonytalanságot ráadásul tegnap tovább növelték az adóhatósági személycserék is. A bennfentesek a pénzügyi tárca és az adóhivatal közötti konfliktust is a változások egyik okának tekintik.
A Magyar Bankszövetség - a Takarékszövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetségével és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséggel összefogva - a köztársasági elnökhöz fordult a szektort érintő adótörvényekkel kapcsolatban.
A három szervezet azt kérte a köztársasági elnöktől, indítványozza az Alkotmánybíróságnak előzetes alkotmányossági vizsgálat lefolytatását az államháztartás egyensúlyát javító különadóval, a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról szóló törvény egyes rendelkezéseivel, továbbá az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvénynek a kamat- és árfolyamnyereség-adó korábbi hatálybaléptetésére vonatkozó rendelkezésével kapcsolatban.
Az érdekvédelmi szervezetek szerint a hitelintézeteknél bevezetendő, a kamattámogatás után fizetendő járadék (mértéke az állami kamattámogatással érintett kamatbevétel 5 százaléka) sérti a jogállamiság és a jogbiztonság alkotmányos elvét, a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, az arányos közteherviselés elvét, s nem utolsósorban ütközik az Európai Unió rendelkezéseivel. Álláspontjuk szerint a kizárólag a hitelintézetekre vonatkozó járadékfizetési kötelezettség következtében a gazdasági élet szereplőit terhelő adóteher kirívóan eltérő lesz, s ezzel a gazdasági verseny szabadsága is sérül.
Sérelmezik azt is, hogy a különadó (a 4 százalékos úgynevezett szolidaritási adó) 2006. szeptember 1-én hatályba lép, ugyanakkor ez év végéig a bankoknak még a két évvel ezelőtt bevezetett különadó terhét (2005-ben és 2006-ban választhatóan a kamatkülönbözet 6 százaléka vagy 8 százalék többlet nyereségadó) is viselniük kell. Így háromszoros adóteher sújtja a bankokat, ami az érintettek szerint az arányos közteherviselés elvével is ellentétes.
Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény a személyi jövedelemadó törvénynek a kamat- és árfolyamnyereség-adóra vonatkozó rendelkezését a korábbi törvényi rendelkezéssel ellentétben nem 2007. január 1-én lépteti hatályba, hanem már 2006. szeptember 1-én. A bankok szerint a korábbi hatálybaléptetés megoldhatatlan nehézséget jelent az informatikai rendszerek fejlesztésének időigénye miatt. Úgy tartják, a hatálybaléptetés időpontjának nem kellő megválasztása, az hogy a hatálybaléptetés a zökkenőmentes végrehajtás tárgyi feltételeinek kialakítására nem nyújt lehetőséget, alkotmányos elveket is sért.
A járadékfizetési kötelezettség bevezetése, a kamat- és árfolyamnyereség-adó hatálybaléptetésének szeptember 1-re történő előrehozatala, továbbá a különadó és a szolidaritási adó együttes alkalmazása a három szervezet szerint súlyos és aránytalan sérelmet okozhat a hitelintézetek számára és közvetve a hitelintézetek ügyfelei, a befektetők és egyéb piaci szereplők számára is.
Sólyom László keddig dönt a pénzügyi törvények aláírásáról
Sólyom László keddig dönt a pénzügyi törvények aláírásáról - közölte a köztársasági elnök sajtófőnöke.
Wéber Ferenc emlékeztette arra, hogy az államfőnek öt napja van a jogszabályok vizsgálatára, mivel a parlament azok sürgős kihirdetését kérte. A sajtófőnök hangsúlyozta azt is, hogy a köztársasági elnökhöz érkezett és előzetes normakontrollt kérő beadványok nem befolyásolják az államfő döntését, mivel az államfő alapvető feladata megvizsgálni az elfogadott törvények alkotmányosságát.
nol.hu, MTI, radio.hu - fidesz.hu