Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milliárdos bírság a MÁV-nak

A Magyar Államvasutak Zrt. visszaélt gazdasági erőfölényével, állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa, amely a jogsértő magatartásért 1 milliárd forint bírság megfizetésére kötelezte a vasúttársaságot.


Dátum: 2006-07-13 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:19.770603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A GVH csütörtöki közleménye szerint a Versenytanács megállapította, hogy a MÁV a versenytörvénybe ütköző magatartást tanúsított azzal, hogy a magánvasutakkal kötendő pályahasználati szerződés előfeltételeként bankgarancia nyújtását írta elő, valamint nehezítette, késleltette, illetve megakadályozta e társaságok hozzáférési igényeinek teljesítését a tulajdonában, illetve kezelésében álló ipar- és rakodóvágányokhoz, beleértve a vonatok kiszolgálását is, továbbá egyes kiemelt jelentőségű tömegáru-fuvaroztató vállalkozásokkal 2003-ben, 2004-ben, illetve 2005-ben kizárólagossági kikötést tartalmazó, több évre szóló fuvarozási szerződést kötött.

A MÁV magatartása Magyarország 2004. május 1-i európai uniós csatlakozását követően a közösségi versenyszabályokat is sértette.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek