Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A libanoni kormány tűzszünetet kért

Izrael csütörtök délelőtt vonta teljes haditengerészeti és légi blokád alá Libanont két katonája elrablása miatt. A izraeli támadásokban legkevesebb 35 ember vesztette életét. A libanoni kormány tűzszünetet kért az egyre inkább elmélyülő agresszió miatt, és az izraeli támadások leállítását követelte.


Dátum: 2006-07-13 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:20.678744, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több rakétatát lőttek ki Libanonból izraeli települések felé csütörtökön délután. Szafedben egy asszony meghalt, 20 ember megsérült, köztül kettő súlyosan, amikor katyusák találták el az észak-izraeli várost - írja a Haaretz izraeli lap. A települést az 1990-es évek legeleje óta nem érte hasonló támadás.

Karmielben és Hatzurba szintén katyusák csaptak be, de egy galileai falut is kilőttek Libanonból. Az iraelre kilőtt libanoni rakéták eddig összesen két emberrel végeztek, de az összecsapásokban meghat 8 izraeli katona is. A rakétatámadás minden bizonnyal az Izrael által csütörtök délelőtt életbe léptetett tengeri, illetve légi blokádra adott válasz volt.

Izrael csütörtök délelőtt vonta teljes haditengerészeti és légi blokád alá Libanont két katonája elrablása miatt. Libanon egyetlen nemzetközi repülőterét, a bejrúti légikikötőt azután kellett lezárni, hogy izraeli gépek csütörtökön lebombázták mindhárom kifutópályáját. Később izraeli hadihajók hatoltak be a libanoni vizekre, hogy elzárják a hajóforgalomtól a kikötőket. A Libanon déli részét ért izraeli támadásokban legkevesebb 35 ember vesztette életét.

Izraeli katonai források szerint a tengeri blokád elkerülhetetlen, mert csak így akadályozható meg "a terroristák és fegyverek" beáramlása. A repülőtér használhatatlanná tételét azzal indokolták, hogy a légikikötő a katonák elrablásáért felelős szélsőséges gerillaszervezet, a Hezbollah ellenőrzése alatt áll, és a repülőtéren keresztül jut utánpótláshoz a csoport.

A repülőtér Bejrút egyetlen nemzetközi légikikötője. Az izraeli bombázás után az ide érkező gépeket Ciprusra irányították, a Malév gépe Bejrút helyett a szíriai Damaszkuszban száll le.

A Haaretz szerint kora délután az izraeli hadsereg támadásokat helyezett kilátásba Bejrút egyes lakott negyedei ellen is. Izrael felszólította Libanont, hogy költöztesse át biztonságos helyre a polgári lakosságot Bejrút egyik déli negyedéből, ahol Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője lakik, mert ez a gerillacsoport fellegvára, ahol a szervezet székháza működik, és fegyverraktárai vannak.

A libanoni kormány csütörtökön délután tűzszünetet kért az egyre inkább elmélyülő agresszió miatt, és az izraeli támadások leállítását követelte. A kabinet délután ismét összeül, hogy tárgyaljon a kialakult helyzetről, kérdés azonban, hogy mennyire érvényesülhet a kormány akarata. Az egy minisztert delegáló radikális Hezbollah ugyanis hajthatatlannak tűnik, vezetői délután azzal fenyegetőztek, hogy a Bejrút elleni esetleges támadásokat Haifa lövetésével torolják meg.

Izraeli bombák a Hezbollah tévéjére

Izraeli repülőgépek támadták a Hezbollah televízióját is, amely ennek ellenére nem szakította meg adását. Szemtanúk szerint egy ember könnyebben megsérült a szétrepülő törmelékektől. Az épület megrongálódott. Az al-Manar televízió a Haret Hreik negyedben található, ahol a Hezbollahnak más létesítményei is vannak, például a parancsnokság székháza, amelyet az izraeli légierő 1996-ban bombázott.

Ehud Olmert: A támadók nagy árat fognak fizetni

Emlékezetes: az izraeli hadsereg a napokban szárazföldi és légi offenzívát indított Libanon területén, miután a síita Hezbollah terrorszervezet elhurcolta a zsidó állam két katonáját. Ehud Olmert izraeli miniszterelnök tegnap figyelmeztette a gerillaszervezetet, hogy "súlyos árat" fog fizetni akciójáért. Korábban Libanon területéről rakéták és aknavetőből kilőtt gránátok tucatjai csapódtak be az észak-izraeli Felső-Galilea területén. A támadásban négy ember megsebesült.

A két izraeli katona foglyul ejtését a Hezbollah jelentette be a napokban. A katonákat egy határőrposztról hurcolták el a fegyveresek.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek