Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brutálisat zuhant a magyar bizalmi index!

A K&H Bank kis- és középvállalkozási (kkv) bizalmi indexe a második negyedévben -56 pont volt, szemben az előző negyedévi -4 ponttal - közölte Ipacs Viktorra, a bank kkv marketing főosztályának vezetőjére hivatkozva az MTI.


Dátum: 2006-07-13 20:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:22.485114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénzintézet megbízásából a GfK Hungária közvélemény-kutatóintézet által készített felmérés szerint az 52 pontos visszaesés a vállalkozóknak a közterhekkel kapcsolatos félelmeire, a gazdaságpolitika kedvezőtlen megítélésére, valamint a monetáris politika alakulásával kapcsolatos bizonytalanságokra vezethető vissza.

A kutatás eredményét a kkv bizalmi index mutatja, amelynek értékét -100 és +100 között állapítják meg, ahol a 0 érték a semleges, az alatta lévő számok a negatív, a fölötte lévők pedig a pozitív várakozásokat mutatják.

A tájékoztatón kiadott dokumentum szerint kkv bizalmi index 2006 második negyedévi zuhanását elsősorban a közterhek növekedésétől való félelem okozta. A közterhek részindex -87 ponton, az előző negyedévhez képest mintegy 75 pontos csökkenéssel zárt. Míg 2006 első negyedévében a kkv-k 36 százaléka gondolta, hogy az elkövetkező egy évben nőnek a közterhek, addig a második negyedévre már 84 százalékuk.

Ágazattól függetlenül a vállalatvezetők 67 százaléka látja borúsan a jövőt az előző negyedévben mért 19 százalék helyett. A közterhek növekedésétől a fekete jövedelmek arányának növekedését is várják a cégvezetők.

Szintén negatívan befolyásolta a bizalmi index alakulását a gazdaságpolitika részindexe, ami a 2006 első negyedévében mért -18 pontról június végére -50 pontra esett.

Napi Online - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek