Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izraeli blokád Libanonban

Izrael légi és vízi blokád alá vette Libanont, és találat érte a bejrúti nemzetközi repülőtér három kifutóját is, aminek következtében a repülőtér beszüntette működését.


Dátum: 2006-07-14 08:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:24.845211, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az izraeli csapásokban 47 libanoni vesztette életét. Avital Leibovich, az izraeli hadsereg szóvivője lapunknak elmondta: a cél, hogy megvédjék Izrael lakosságát, bármi áron. A hadsereg ezért kilátásba helyezte, hogy megtámadja a Hezbollah vezetőjét Bejrút lakónegyedében. A szervezet erre azzal fenyegetőzött, hogy ebben az esetben rakétákat lő ki Észak-Izraelre. Később a Hezbollah több mint hetven katyusa típusú rakétával támadta is Izrael északi városait. A robbanásokban két ember meghalt, több tucat megsebesült.

Este a Hezbollah két rakétája a libanoni határtól hatvan kilométernyire fekvő Haifába, Izrael harmadik legnagyobb városába csapódott be. Senki sem sérült meg, de riadalmat keltett, hogy a Hezbollah ilyen viszonylag távoli célok elérésére alkalmas fegyverekkel rendelkezik.

Mozgásba lendült a diplomácia is: Kofi Annan ENSZ-főtitkár csütörtökön bejelentette, magas rangú küldöttséget meneszt a Közel-Keletre, hogy rábírja a feleket az önmérsékletre, és segítsen leküzdeni a térségben kialakult mély válságot. Az Európai Unió bírálta Izraelt katonai ereje "aránytalan" alkalmazásáért. Rendkívüli ülést tartanak az Arab Liga külügyminiszterei szombaton Kairóban. A bejrúti kormány tegnapi rendkívüli ülését követően Gázi al-Aridi tájékoztatási miniszter kijelentette: Libanon azonnali és átfogó tűzszünetet és az agresszió beszüntetését kéri. Libanon kérésére pénteken rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa.

Népszabadság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek