Csillagászati összegeket kap Medgyessy a TVK-tól
Csillagászati javadalmazást kap Medgyessy Péter volt miniszterelnök, a Mol csoporthoz tartozó TVK-tól - írja hamarosan megjelenő számában a manager magazin.
Dátum: 2006-07-14 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:28.775194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap arról számol be, hogy április 20-án két prominens igazgatósági tagot is választott a TVK Rt. éves rendes közgyűlése, hiszen a főtulajdonos Mol Rt. előterjesztésére Medgyessy Péter ex-miniszterelnököt, utazó nagykövetet, valamint Gansperger Gyulát, a Wallis Rt. vezérigazgatóját is öt évre beválasztották az igazgatóságba.
Megéri tagnak lenni
A TVK-ban megéri igazgatósági tagnak lenni, hiszen a javadalmazást nem kapó TVK- és Mol-alkalmazott igazgatósági tagok mellett a külsősök éves szinten 50 ezer euró (14 millió forintos) javadalmazásban részesülnek, ami rendkívül magasnak számít a hasonló méretű, tőzsdén jegyzett cégek javadalmazási politikájához viszonyítva is.
Medgyessy Péter és Gansperger Gyula mellett ez a juttatás még Vratko Kaššovicot, a Slovnaft korábbi vezérigazgatóját illeti meg, aki annyiban még szerencsésebb, hogy neki még a külföldi igazgatósági tagoknak járó gáláns költségtérítés is dukál.
A két magyar igazgatósági tag, mint a társasággal még csak ismerkedő tisztviselők elhárították a manager magazin megkeresését, amikor arról érdeklődtünk, milyen szerepet visznek a TVK-ban. Olvasó Árpád vezérigazgató szerint a két új igazgatósági tag szakmai előélete garancia arra, hogy érdemben is hozzá tudnak járulni a társaság vezetéséhez, a cég működésének felügyeletéhez, irányításához.
Megúszták a különadót
A magazin által megkérdezett vállalati vezetők Medgyessy és Gansperger beválasztását politikai gesztusnak értékelték, úgy fogalmaztak, hogy a rendkívül jó politikai kapcsolatokkal rendelkező Mol pozícionálja magát, ami megszokott dolog a világban, gyakorlatilag a nagypolitikával való kapcsolata a viszonosságon alapszik, gesztusokat ad és kap.
A választások előtt például felmerülhetett volna, hogy a Mol a bankokra kirótt különadóhoz hasonlóan erősebben járuljon hozzá a közösségi feladatokhoz, ám a cég szerencséjére a szabályozott piacokról már nagyjából "kimenekült" és a belföldi kitermelésen realizált hatalmas profitját sem sarcolta meg jobban az állam, hiszen 15 évre 12 százalékban határozták meg a bányajáradékot. Cserébe a Mol is tett egy gesztust, hatvanmilliárd forintos párnagáz-vételével "gyorssegélyben részesítette" a megszorult kormányzatot.
Figyelőnet - fidesz.hu