Milosevic-per: a héten már nem lesz tárgyalás
A volt jugoszláv elnök, Slobodan Milosevic elleni perben a vádlott megbetegedése miatt a héten már nem lesz tárgyalás a hágai ENSZ-törvényszéken - közölte kedden a testület szóvivője.
Dátum: 2002-11-05 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:49.226305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló törvényszék múlt pénteken a 61 éves Milosevic kimerültségével indokolta az eljárás újabb felfüggesztését. Sajtójelentések szerint az orvosok ismét nagyon magas vérnyomást állapítottak meg a volt jugoszláv elnöknél.
A koszovói, horvátországi és bosznia-hercegovinai háborús bűncselekmények miatt február 12-én megkezdődött perben Milosevic már többször beteget jelentett. Az orvosok legutóbb hosszabb pihenési időszakokat kértek a vádlottnak, aki maga látja el jogi védelmét, ezért nagyon erős megterhelésnek van kitéve.
MTI - fidesz.hu