Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törlik az MTV közéleti csatornáját?

Törölheti a közeljövőben nyilvántartásából a Magyar Televízió (MTV) tavaly júliusban regisztrált közéleti csatornáját a médiahatóság, mivel nem indult el az adó.


Dátum: 2006-07-14 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:34.250818, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A távirati iroda médiahatóságtól származó pénteki információja szerint az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) irodája még nem készítette el az MTV nyilvántartásból való törléséről szóló előterjesztést, de a törvény erre kötelezi.

A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény 113. paragrafusának negyedik pontja szerint ugyanis törölni kell a nyilvántartásból azt a vezetékes vagy műholdas műsorszolgáltatót, amely tizenkét hónapon belül legfeljebb összesen hatvan napon át folytatta műsora elosztását; az ORTT tavaly július 20-án vette nyilvántartásba a Magyar Televízió közéleti csatornáját.

"Nincs esély arra, hogy az idén a közéleti csatorna elinduljon" - nyilatkozta Rudi Zoltán, az MTV elnöke az MTI-nek, hozzátéve, újra kezdeményezik a nyilvántartásba vételt, amikor lesz a működtetéshez elegendő forrásuk.

A két és fél éve az MTV elnökévé választott Rudi Zoltán pályázatában egyebek mellett az szerepelt, hogy a nemzeti főadó mellett tematikus közéleti, nosztalgia-, kulturális és sportcsatornák megteremtését tervezi.

Az utóbbi tíz évben egyetlen tematikus közszolgálati televíziós csatorna indult el Magyarországon: a médiahatóság tavaly decemberben vette nyilvántartásba a Duna TV Autonómia nevű kettes csatornáját, amely idén húsvétkor sugározta első adását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek