Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az eurócsoport a stabilitási paktum mellett érvel

Az eurócsoporthoz tartozó országok pénzügyminiszterei ismételten megerősítették, hogy az államháztartási hiány korlátozását tekintik a stabilitási és növekedési paktum sarokkövének.


Dátum: 2002-11-05 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:49.853058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tizenkét euróövezeti EU-tagállam miniszterei egységesek voltak ebben hétfőn késő este véget ért tanácskozásukon, annak ellenére is, hogy néhány órával korábban a zóna két legnagyobb gazdasága, Franciaország és Németország a paktum "finomítását" kezdeményezte. Francis Mer francia és Hans Eichel német pénzügyminiszter Berlinben tartott kétoldalú találkozóján azt javasolta, hogy a paktum szabályainak alkalmazásában más kritériumok - főleg az infláció és a munkanélküliség - is kapjanak hangsúlyt.

Az eurózóna pénzügyi-költségvetési egyensúlyának védelmére hivatott paktum szabályai szerint a tagállamok államháztartási hiánya nem haladhatja meg GDP-jük 3 százalékát. Mindkét országot az a veszély fenyegeti, hogy veszélyesen közel kerül e határhoz vagy túl is lépi azt. Németország idei költségvetési hiánya az előrejelzések szerint a GDP 3,7 százaléka lehet, Franciaországé 2,6 százalék.

Mer és Eichel felvetését elemzők úgy értékelték, hogy a szorult helyzetbe került két ország kísérletet tesz a paktum felpuhítására. Az eurócsoport brüsszeli ülésén azonban már nem kerültek szóba a szabályok változtatására irányuló javaslatok.

Eichel az Európai Bizottság gazdasági biztosával, Pedro Solbesszel is találkozott, majd újságíróknak elmondta, hogy Németország korholásra számíthat az EU részéről a deficit túllépése miatt, de szankciókat nem vetnek be ellene, mert egyetértettek, hogy a német költségvetési intézkedések alkalmasak arra, hogy jövőre ismét 3 százalék alá kerüljön a hiány.

Nikolaosz Hrisztodulakisz, a csoport soros elnöki tisztségét betöltő Görögország pénzügyminisztere a találkozó után leszögezte, hogy a paktum kulcseleme változatlanul a 3 százalékos deficithatár. Ugyanilyen értelemben nyilatkozott Pedro Solbes, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős tagja.

A biztos elismerte, hogy az infláció és a munkanélküliség alakulása ugyancsak fontos szempont, de szerinte ezeket a bizottság már most is figyelembe veszi, amikor az úgynevezett átfogó gazdaságpolitikai irányvonalak formájában évente megteszi ajánlásait a tagállamoknak. Ezzel együtt Brüsszel is törekszik a paktum alkalmazásának a javítására, s hamarosan előterjeszti ezzel kapcsolatos javaslatait - mondta Solbes.

Romano Prodi, a bizottság elnöke a közelmúltban nagy felzúdulást keltett azzal a kijelentésével, amely szerint a paktum merev alkalmazása "ostobaság". Emiatt már az Európai Parlamentben is magyarázkodásra kényszerült, most pedig az eurócsoport ülésére is eljött, hogy ismételten megerősítse a paktum melletti szilárd elkötelezettségét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek