"Picasso szerelmei" - kiállítás a Szépművészetiben
Az idén 100 éves Szépművészeti Múzeum Géniuszok és remekművek című kamara-tárlatának következő állomásaként augusztus 1-én, Picasso szerelmei címmel nyílik kiállítás - tájékoztatta Lévay Zoltán, a múzeum kommunikációs osztályának osztályvezető helyettese az MTI-t.
Dátum: 2006-07-14 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:36.672384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárlat középpontjában a párizsi Picasso Múzeumból kölcsönbe kapott, Az olvasmány című alkotás áll majd - olvasható a távirati irodához pénteken eljuttatott közleményben.
A Szépművészeti Múzeumban június 2-ától kiállított Tiziano remekművet, a Szürke szemű férfi képmását eddig ötvenezren tekintették meg, a kép még vasárnapig látható Budapesten.
MTI - fidesz.hu