Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Deutsch - olimpia

A Fidesz azt javasolja a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumnak, hogy a lehető legrövidebb időn belül hozza nyilvánosságra teljes terjedelmében a 2012-es budapesti olimpia október 31-re elkészült megvalósíthatósági tanulmányát.


Dátum: 2002-11-05 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:50.155283, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erről Deutsch Tamás, a Fidesz - Magyar Polgári Párt budapesti szervezetének elnöke beszélt a fővárosi Magyar Olimpiai Emlékparkban tartott sajtótájékoztatóján. Jelezte: azért tartják fontosnak, hogy a tanulmányt minél előbb megismerhesse minden érdeklődő, hogy elindulhasson egy lehető legszélesebb körű társadalmi, szakmai párbeszéd az olimpia megrendezéséről.

A fideszes politikus hozzátette: pártja javasolja Jánosi György szakminiszternek azt is, hogy néhány héten belül hívja össze az olimpiai pályázatot előkészítő bizottság ülését és kezdeményezzen egyeztetést a négy parlamenti párt képviselőcsoportjának vezetőivel is, hogy megmaradjon az olimpia megrendezését övező politikai egyetértés.

Deutsch Tamás, aki újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy még ő sem ismeri a teljesen elkészült tanulmány tartalmát, saját maga, pártja és a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja nevében minden tőlük telhető segítséget felajánlott a kormánynak a 2012-es olimpia budapesti megrendezése ügyében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek