Liszt zenei fesztivál Sopronban
Liszt Fesztivál kezdődött pénteken Sopronban: a nyitókoncerten Kocsis Zoltán zongoraművész adott koncertet Haydn, Beethoven és a fesztivál névadójának műveiből a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban - mondta Kóczán Péter, a fesztivál menedzsere az MTI-nek.
Dátum: 2006-07-14 19:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:39.644098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismertetése szerint az idén már negyedik alkalommal rendezik meg a Liszt Fesztivál kéthetes programját a szomszédos Ausztria burgenlandi tartományával együttműködve. A rendezvénnyel tisztelegnek a világhírű komponista és zongoravirtuóz emléke előtt, aki 1811-ben született az egykori Sopron vármegyében, Doborjánban (ma Raiding Burgenlandban), és kilencévesen Sopronban adta első nyilvános hangversenyét.
Szombaton a fesztivál résztvevői Doborjánban fölkeresik a Liszt-szülőházat, ahol Jean Dubé francia zongoraművész, a 2002-es utrechti nemzetközi Liszt-zongoraverseny győztese játszik a vendégeknek. A francia művészt másnap Sopronban is meghallgathatják a zenebarátok.
Bogányi Gergely zongoraművész két alkalommal lép pódiumra a Liszt Fesztivál keretében: július 20-án a kismartoni Esterházy kastélyban, a Haydn Festspiele Eisenstadttal közös szervezésben, július 28-án pedig a bécsi Mozart-házban ad hangversenyt.
Ingeborg Baldaszti osztrák zongoraművésznő július 21-én, Dominique Merlet francia zongoraművész pedig július 29-én vendégszerepel Sopronban.
A rendezvény ideje alatt Adam Wibrowski, a párizsi konzervatórium professzora vezetésével zongorakurzust tartanak francia, japán, vietnami, egyesült államokbeli és hazai muzsikusjelölteknek. A fesztivált Szekendy Tamás orgonakoncertje zárja július 30-án. Ez utóbbival emlékeznek meg Liszt Ferenc halálának 120. évfordulójáról.
A zenei programokat kiállítás színesíti: bemutatkozik a Budapest-Göppingeni Liszt Archivum Sopronban. A németországi magángyűjtemény anyagából készült válogatás képeket, leveleket, kéziratokat és Liszt Ferenc személyes tárgyait vonultatja fel a Pannónia Med Hotelben.
A fesztivál szervezője a 2002 óta működő Liszt Ferenc Kulturális Egyesület, amely kiemelt céljának tekinti a Liszt kultusz ápolását - hangoztatta Taschner Tamás, az egyesület titkára az MTI érdeklődésére. Hozzátette: az egyesület az Európai Unió Phare CBC programja keretében nyert 70 millió forintos támogatást, amelynek döntő részét az idei fesztivál megrendezésére fordítják.
MTI - fidesz.hu