Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polgármesterek tiltakoztak a szárnyvonalak bezárása ellen

Polgármesterek tiltakoztak a vasúti szárnyvonalak bezárása ellen. A települési vezetők állásfoglalásukban azt követelik, hogy a kormány vonja vissza a határozatát és egyeztessenek az érintettekkel. A minisztérium képviselője szerint a közlekedés minden ágát fejleszteni kellene, pénz azonban nincs.


Dátum: 2006-07-15 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:43.354279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


890 ezer embert érint közvetlenül a vasúti szárnyvonalak megszüntetése hangzott el azon a megbeszélésen, amelyet a Vasutas Települések Szövetsége tartott Kunszentmiklóson. A polgármesterek főképp az ellen tiltakoztak, hogy a kormányzat egyeztetés nélkül hozta meg a döntését. Úgy vélik, alaposabban körül kellett volna járni azt, hogy mekkora a szárnyvonalak költsége.

A gazdasági minisztérium főosztályvezetője szerint ma a közlekedés semmilyen szintű fejlesztésére nincs elegendő pénz, ezért a hatékonyságon kell javítani.

A MÁV egyik jelenlévő vezetője hozzátette, hogy a vasúttársaság sem biztos abban, hogy ennek a 28 vonalnak a megszüntetése volt a leghatékonyabb választás. Neszmély polgármestere elmondta, hogy ha megszüntetik a vonatjáratot, akkor akár útlezárásokkal is tiltakoznak, mert így meg fog nőni az egyébként is jelentős közúti forgalmuk. Vagyis a vonatra szükségük van.

A megbeszélés végén a részt vevők állásfoglalást fogadtak el amelyben, visszautasítják a vonalbezárásról szóló kormánydöntést és egyeztetést követelnek. A tanácskozáson egyébként minden egyes megszüntetésre ítélt szárnyvonal mellől érkeztek polgármesterek.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek