Irán elutasítja az urándúsítás leállítását
Irán vezetői úgy döntöttek, elutasítják az urándúsítás leállítását, amit a nagyhatalmak szabtak feltételül Teheránnak nukleáris együttműködésre tett javaslatukban - közölte szombaton egy magas rangú iráni tisztségviselő.
Dátum: 2006-07-15 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:46.799835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A nyugatiak javaslatában két előfeltétel szerepel: a nukleáris tevékenység felfüggesztése, illetve, hogy válaszolni kell a (Nemzetközi Atomenergia-ügynökség) kormányzótanácsának kérdéseire" - mondta Abdolreza Rahmani-Fazli, a nukleáris ügyekben folytatott tárgyalásokat iráni részről vezető Ali Laridzsáni helyettese.
"A rezsim vezetői arra a következtetésre jutottak, hogy nem fogadnak el feltételeket az európaiak részéről" - szögezte le, hozzátéve, európai útja során "Ali Laridzsáni ragaszkodott ahhoz, hogy Irán előre megszabott feltételek nélkül akar tárgyalni".
Azóta, hogy június 6-án Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője átadta az iráni kormánynak az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország által kidolgozott javaslatokat, ez az első alkalom, hogy a tárgyalásokban részt vevő iráni tisztségviselők egyike világosan kijelenti: Teherán nem fogadja el az urándúsítás leállításának feltételét.
Irán januárban újította fel urándúsítási tevékenységét, amely érvelése szerint atomerőművi fűtőanyag előállítását célozza, de amely atomfegyver gyártását is szolgálhatja.
A nagyhatalmak úgy határoztak szerdán, hogy visszautalják az iráni atomprogram ügyét a BT elé, mivel Teherán nem felelt elég gyorsan az általuk előterjesztett javaslatcsomagra, amelyben politikai és gazdasági ösztönzőket kínáltak fel neki arra az esetre, ha felhagy az urándúsítással.
MTI - fidesz.hu