Stagnál a benzinár
Az év hátralévő részében nem várható jelentősebb mozgás az üzemanyagok árában - mondta Geszti László, a Mol ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatóján. Geszti László hozzátette: nem lehet azonban kiszámítani,hogy mi történik a piacon, ha rendkívüli esemény következik be a világban.
Dátum: 2002-11-05 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:51.351570, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Geszti László hangsúlyozta: idén a nemzetközi kőolajpiacot az jellemezte, hogy kicsit magasabbak voltak az árak az előre jelzettnél. Ennek oka az iraki és a közel-keleti fesztültség volt. Ugyanakkor a nemzetközi készletek szintje a kőolajtermékeknél stabil volt, így nem volt ok jelentős árváltozásra. Természetesen a szezonális hatások továbbra is érvényesülnek, vagyis nyáron a motorbenzin, míg télen a gázolaj ára emelkedik jobban. Az ügyvezető igazgató úgy látja, hogy jövőre sem kell számítani jelentős ármozgásra. Idén a magyarországi üzemanyag-forgalom 3-5 százalékkal növekszik. Az emelkedés ugyanakkor az első félévben valósult meg, a másodikban már érezhető volt a növekedés mérséklődése. Ennek oka az, hogy július 1-jén jelentősen emelkedett a magyarországi üzemanyagok adótartalma, ami a környező országokhoz képest is drágává tette a magyar üzemanyagokat.
Geszti László úgy látja, hogy a határok mentén újból megindult üzemanyag-turizmus miatt mintegy 60 millió literrel - néhány százalékponttal - csökken a magyarországi üzemanyag-fogyasztás. Ebben az is benne van, hogy az átutazó fuvarozók még az országhatáron kívül tankolják meg kocsijaikat.
MTI - fidesz.hu